Hírek
2009 óta működik a Petőfi Sándor Művelődési Házban a szőnyi alkotóműhely, melynek magját 13 képzőművészetet kedvelő ember alkotja. Hétről-hétre összejönnek, hogy megörökítsék Szőny egyes utcarészleteit, hogy portrékat, állatokat vagy épp csendéleteket rajzoljanak.
Négy éve, az első foglalkozásra mindössze két ember jött el, a létszám azonban gyorsan nőtt, ma már tizenhárman alkotják a lelkes csapatot. A temperamentumához megfelelően itt bárki könnyen találhat témát magának. Gyakran megörökítenek az évszakra jellemző hangulatokat, csendéleteket, de születnek állatábrázolások, portrék, továbbgondolnak ismert műalkotásokat és nem egyszer dolgoznak fotó alapján. A heti egyszer egy órás foglalkozások a Petőfi Sándor Művelődési Házban zajlanak, de amint beköszönt a jó idő, a műhely tagjai azonnal kivonulnak a szabadba.
- Mindenki más habitussal, képességgel, tudással, és más céllal érkezett ide. A műhelyben nem a klasszikus értelemben vett tanulás folyik, inkább arra ösztönzöm őket, hogy alkossanak. Mindenki szép utat járt be, fejlődött önmagához képest. Megtalálták a saját stílusukat. Van, aki az akrilt vagy az akvarellt, más a pasztellt vagy a szenet kedveli. Az alkotókat főleg az impresszív kifejezésmód jellemzi, egyelőre a külső világ nagy hatással van rájuk, de azt tapasztalom, hogy kezd kialakulni a belső látásuk - tudtuk meg Nagy Judittól.
A műhely csapatában a fiataltól a középkorún át az idősekig minden korosztály megtalálható. Szakmailag is sokszínűek, építészek, informatikusok és fodrászok egyaránt arra vágynak, hogy valamilyen formában kifejezhessék önmagukat.