Hírek



2014. 04. 26.
Élet a katolikus baba-mama klubban

Karonülő kisbabáikkal érkeznek a Szent Imre Általános Iskola közösségi házába szerda délelőttönként azok az édesanyák, akik együtt működtetik baba-mama klubjukat. A klubban az édesanyák énekelnek, muzsikálnak, együtt játszanak babáikkal, és megbeszélik egymással a gyermeknevelés kisebb-nagyobb problémáit. Közösségük összetartó ereje a hitükben rejlik.


- Egy édesanya fejéből pattant ki a klub ötlete évekkel ezelőtt. Ők ugyan elköltöztek már Budapestre, de a csapat egyre csak bővült. Én két évvel ezelőtt csatlakoztam. A cél az, hogy azok az anyukák, akiknek szabad a délelőttjük, értelmesen töltsék el az időt, egymást megismerve, megvitatva a gyermeknevelés kérdéseit. Illetve szerettük volna valahol megélni az istenhitünket. Ez egy alapvetően katolikus közösség, de nyitottak vagyunk, hiszen vannak református és baptista tagjaink is – mondta a Szent Család Közösség vezetője, Maklári Zsófia.

A közösség tagjai hisznek abban, hogy gyermekeik itt életre szóló barátságokat köthetnek.

– Budapestről jöttem, ahol a szüleim vezettek egy hasonló közösséget, melynek köszönhetően házasságok, majd gyermekek születtek. Ott már egy 250 fős közösség működik, így mi is merünk nagyot álmodni – tette hozzá a vezető.

A klubban az édesanyák mellett az édesapákat is szívesen látják, hiszen a család egységét csak így lehet megélni. Éppen ezért több családi programot szerveznek, hamarosan családi napot is tartanak, nyáron pedig közösen utaznak Erdélybe, körülbelül harmincan, sok-sok gyerkőccel. Ahogy a klub tagjai vallják, Isten a házasságokat is megáldja.

– Isten harmadik lábként van jelen a kapcsolatokban. Amit ketten nem tudunk megoldani, Ő segít benne. Isten nélkül nem lehet életre szóló házasságot kötni. Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei. A gyermekeket a Jóistentől kaptuk, hogy az Ő örömére neveljük őket, hogy hívővé válnak, az nem csak rajtunk múlik. A mi feladatunk az, hogy ezt vonzóvá tegyük a számukra, ezt pedig csak hitelesen lehet megtenni. Nem lehet egy gyereket a templomba küldeni, csak akkor várhatjuk el, hogy elmenjen, ha mi is vele tartunk. A példa fontos és megtartó ereje van – vélekedett Maklári Zsófia.

A baba-mama klubhoz bárki csatlakozhat, aki a gyermeknevelésről hasonlóan gondolkodik, azt szívesen látják a közösségben. A találkozóik helyszíne a Szent Imre Iskola közösségi terme, azonban foglalkozásaik nem helyhez kötöttek, így gyakran töltik idejüket a szabadban vagy egymás otthonában.