Hírek



2014. 06. 26.
Edzést tartott a freestyle világbajnok

Június végén Szász Kitti, a háromszoros futball freestyle világbajnok látogatott el a koppánymonostori utánpótlás korú labdarúgók napközis focitáborába. A fiatal tehetség egy-két könnyebb trükkre is megtanította a kis focistákat.


Kitti, saját bevallása szerint, mindig is fiús típusú lány volt, hiszen Sajószentpéteren, a lakótelepen, ahol felnőtt, szinte csak srácok vették körül, akikkel gyakran passzolgatták a labdát. Az első freestyle videót 15-16 éves korában látta meg a neten, ez inspirálta arra, hogy elkezdje üzeni ezt a korántsem egyszerű sportot. Napi 5-6 órás gyakorlásnak köszönhetően egyszer megszerezte, kétszer pedig megvédte világbajnoki címét.

Az a legnehezebb, hogy saját magamat edzem és én találom ki azt is, hogy mit mutassak be a versenyeken. Ahogy fejlődök, úgy fejlődik a sportág női ága, egyre több az ügyes lány, akik szintén sokat tesznek a sikerért. A vizsgaidőszak után most kezdtem meg a készülést az idei brazíliai világbajnokságra, ahol természetesen szeretném megvédeni a címemet. Egy francia lánytól tartok, aki akrobatikus múltja miatt hihetetlen trükkökre képes, de bízom benne, hogy nála is jobb leszek – nyilatkozta Szász Kitti.

A tehetséges freestylos a sportnak köszönhetően Európa valamennyi országába eljutott már, de járt Japánban, Azerbajdzsánban, Brazíliában és Algériában is. A foci, mint mondta, kimaradt az életéből, technikás ugyan, de a labdarúgás nem fogta meg annyira, mint a freestyle. Ugyan hívták több csapatba is, de ő nem szeretne váltani. A koppánymonostori napközis tábor gyerekeinek pár egyszerűbb trükköt is megtanított a fiatal háromszoros világbajnok.


Galéria: Edzést tartott a freestyle világbajnok