Hírek



2014. 07. 31.
Ülést tartott a Microsoft-Nokia bizottság

Dr. Molnár Attila polgármester kezdeményezésére összeült a Microsoft-Nokia üzem bezárása kapcsán felállított koordinációs bizottság. A grémium célja, hogy minél inkább megkönnyítse az elbocsátásra kerülők álláskeresését, így segítve elő a versenyszférában történő ismételt sikeres elhelyezkedésüket.

A városházán tartott megbeszélésen az önkormányzat vezetése mellett a Microsoft-Nokia komáromi gyárának vezetése, a dolgozók érdekképviseleti szerve, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nkft), a járási hivatal, a helyi-, valamint a megyei munkaügyi központ képviseltette magát, megjelent továbbá Komárom-Esztergom Megye kormánymegbízottja is.

Az egyeztetésen a felek megállapodtak abban, hogy a korábbi tapasztalatokból kiindulva együttesen segítik elő a dolgozók mielőbbi sikeres álláskeresését. A közeljövőben állásbörzét szerveznek, valamint folyamatosan keresik a kapcsolatot a térség szabad munkaerő-pozícióval rendelkező vállalataival, valamint segítik a dolgozók átképzését is.

A bizottság az érintett munkavállalók helyzetének megnyugtató rendezéséig folytatja a közös munkát.