Hírek



2014. 11. 14.
A szociális munka napja városunkban

1997 óta november 12-e a szociális munka napja. Ekkor mondanak köszönetet mindazoknak, akik áldozatkészen, szakmai alázattal végzik munkájukat. A szociális munka szolgálat, a szó legnemesebb értelmében. Hazánkban az emberek egyharmada küzd olyan problémával, ami valamilyen szociális kezelést, törődést igényel.


- Munkám során naponta találkozom a szociális szféra problémáival. Mi, az egészségügy területén a személyiségünkkel dolgozunk, és sokat kell tennünk azért, hogy munkánkat jól el tudjuk látni. A magas szakmai felkészültség mellett erős lelki állapot, egyfajta pozitív belső hozzáállás szükséges, hogy a rossz érzéseket le tudjuk rendezni magunkban, és ez ne gátolja a munkánkat, hanem arra ösztönözzön, hogy segíteni tudjunk a rászorulókon, az elesetteken, a szegényeken – mondta az ünnepségen dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester.

Ez a munka egy közösség, egy város fokmérője, megmutatja, hogyan gondoskodik a szegényekről, az idősekről, a támogatásra szorulókról. Dr. Molnár Attila polgármester hozzátette, Komárom önkormányzata mindent megtesz azért, hogy a szociális szférában dolgozók minden nap zavartalanul elláthassák hivatásukat. A szociális szférában dolgozók munkáját egy-egy szál virággal köszönték meg. Az ünnepi műsorban közreműködött Németh Nikoletta és az Egressy Béni Zeneiskola növendékei.

Az új képviselő-testület nemrég alakult meg, így az idő rövidsége miatt nem tudták odaítélni a Salkaházi Sára díjakat, az elismerésről hamarosan döntenek.