Hírek



2014. 11. 24.
Magabiztosan menetelnek a Kémények

A Pest Megyei Bajnokság alapszakaszában a Komáromi Kémények veretlenül, száz százalékos teljesítménnyel állnak.

A négy magabiztos győzelemmel rajtolt csapat eddigi eredményei bizakodással tölthetik el a komáromi szurkolókat. Bár a rájátszásos szakasz kezdete még messze van, de ha a komáromiak ilyen magabiztosan nyerik a hazai és idegenbeli meccseiket, akkor jó eséllyel ott lehetnek majd a rájátszásba jutott legjobbak között.

A Kémények egyébként a Komárom –Esztergom Megyei Bajnokság idei kiírásában is megkezdték a menetelésüket, az első meccsnapon az EKKE (Esztergom) csapatával szemben arattak fölényes győzelmet!

A megyei bajnokságban a KVSE két komáromi felnőtt kosárlabda csapata, így a KVSE Kémények, és KVSE Basketbulls is érdekelt.

Az átalakult Komáromi Sasok, az idei évben KVSE Basketbulls néven, a felvidéki Bátorkeszi játékosaival kiegészülve indul a megyei bajnokság versenysorozatában. A rövidtávú tervek között szerepel, hogy KVSE Basketbulls csapatába minél több utánpótlás játékost is sikerüljön beépíteni, megnyitva ezzel az utat, a több, NB2 es tapasztalattal is bíró, komolyabb játékerőt képviselő Komáromi Kémények csapata felé.

Az utánpótlás továbbra is sikeresen zajlik Lippay Zoltán vezérletével, a koppánymonostori Dózsa György Általános Iskolában, ahová több mint 35 iratkozott már be.

A további jelentkezéseket a 06-70-38-72-957 telefonszámon várják!

PEST MEGYEI BAJNOKSÁG 2014/15

2014-12-14 Vasárnap
Városi Sportcsarnok Százhalombatta, Vasút u. 41
19:00 Százhalombattai KSE –KVSE KÉMÉNYEK

2014-12-03 Szerda
Jókai Mór Gimnázium Komárom, Táncsics Mihály M u. 32
19:15 KVSE KÉMÉNYEK - Dunakeszi Bikák

2014-11-25 Kedd
Eötvös József ÁMK Diósd, Gárdonyi Géza u. 12-14
20:30 Diósdi Sasok KE - KVSE KÉMÉNYEK FA

2014-11-10 Hétfő
Jókai Mór Gimnázium Komárom, Táncsics Mihály M u. 32
19:15 KVSE KÉMÉNYEK-DAMI 20 – 0 (ellenfél visszalépett)
2014-11-09 Vasárnap
Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6-14
20:00 BKGDSE-KVSE KÉMÉNYEK 51 - 83

2014-10-22 Szerda
Jókai Mór Gimnázium Komárom, Táncsics Mihály M u. 32
19:15 KVSE KÉMÉNYEK-Váci Reménység SE 97 - 57

2014-10-15 Szerda
Jókai Mór Gimnázium Komárom, Táncsics Mihály M u. 32
19:15 KVSE KÉMÉNYEK-PSZSE - Green Devils 76 – 57

KOMÁROM-ESZTEGOM MEGYEI BAJNOKSÁG 2014/15 BAJNOKI KIÍRÁSA A KVSE KOSÁRLABDA CSAPATAI RÉSZÉRE:

SORSOLÁS

F. IDŐPONT HELYSZÍN CSAPAT I. CSAPAT II. EREDMÉNY 1. jv. 2. jv.

2014.11.14 PÉNTEK I. 19.45
KOMÁROM KOMÁROMI KÉMÉNYEK(1) EKKE U23.(4)
2014.11.16 VASÁRNAP I. 15.30
ESZTERGOM EKKE OPTICWORD.(3) OSE LIONS U 23(6)
2014.11.16 VASÁRNAP I. 14.00
OROSZLÁNY OSE MARADÉK(5) OSE SPARTANS(2)

2014.11.21 PÉNTEK II. 18.15
KOMÁROM ) KOMÁROMI BASKETBULLS (SASOK) (7) OSE MARADÉK(5) ( ELMARAD, IDŐPONT KÉSŐBB)
2014.11.22 SZOMBAT II. 15.30
ESZTERGOM EKKE U23.(4) OSE SPARTANS(2)
2014.11.22 SZOMBAT II. 17.00
ESZTERGOM EKKE OPTICWORD.(3) KOMÁROMI KÉMÉNYEK(1)

2014.11.30 VASÁRNAP III. 15.00
TATA OSE SPARTANS(2) KOMÁROMI KÉMÉNYEK(1)
2014.11.30 VASÁRNAP III. 14.00
OROSZLÁNY OSE LIONS U 23(6) KOMÁROMI BASKETBULLS (SASOK) (7)
2014.11.30 VASÁRNAP III. 17.00
ESZTERGOM EKKE U23.(4) OSE MARADÉK(5)

2014.12.12 PÉNTEK IV. 18.15
KOMÁROM ) KOMÁROMI BASKETBULLS (SASOK) (7) EKKE OPTICWORD.(3)
2014.12.12 PÉNTEK IV. 19.45
KOMÁROM KOMÁROMI KÉMÉNYEK(1) OSE MARADÉK(5)
2014.12.14 VASÁRNAP IV. 15.00
TATA OSE SPARTANS(2) OSE LIONS U 23(6)

2014.12.21 SZOMBAT K 9.00
OROSZLÁNY KARÁCSONY KUPA (MEGYE CSAPATOK-PEST M, BUDAP. , KOM. M.)

2015.01.09 PÉNTEK V. 19.45
KOMÁROM KOMÁROMI KÉMÉNYEK(1) - KOMÁROMI BASKETBULLS (SASOK) (7)
2015.01.11 VASÁRNAP V. 15.30
ESZTERGOM EKKE OPTICWORD.(3) OSE MARADÉK(5)
2015.01.11 VASÁRNAP V. 17.00
ESZTERGOM EKKE U23.(4) OSE LIONS U 23(6)

2015.01.18 VASÁRNAP VI. 17.00
ESZTERGOM EKKE OPTICWORD.(3) EKKE U23.(4)
2015.01.18 VASÁRNAP VI. 15.00
TATA OSE SPARTANS(2) KOMÁROMI SASOK(7)
2015.01.18 VASÁRNAP VI. 14.00
OROSZLÁNY OSE MARADÉK(5) OSE LIONS U 23(6)

2015.01.25 VASÁRNAP VII. 14.00
OROSZLÁNY OSE LIONS U 23(6) KOMÁROMI KÉMÉNYEK(1)
2015.01.25 VASÁRNAP VII. 15.30
ESZTERGOM EKKE U23.(4) KOMÁROMI SASOK(7)
2015.01.25 VASÁRNAP VII. 17.00
ESZTERGOM EKKE OPTICWORD.(3) OSE SPARTANS(2)