Hírek



2014. 12. 16.
Adventi Áhítat Komáromban

Az elmúlt hétvége vasárnapján 17 órakor a harmadik gyertya is meggyulladt városunk adventi koszorúján. A Jókai téren ezúttal az evangélikus kórus adott műsort, majd a program a Református templomban folytatódott, ahol Medveczky Szabolcs művészeti vezetése alatt az észak- és dél-komáromi tagokat egyaránt a soraiban tudó Komáromi Városi Kamarazenekar adott áhítat teli, nagy sikerű koncertet.


A hangverseny előtt Máté László református lelkész beszélt az advent jelentőségéről és a várakozás tanító jellegéről.

– Az advent a csendről és a várakozásról szól. Manapság, a fiatalok szóhasználatával élve pörgős világban élünk. Nem szeretünk várni, mindent azonnal akarunk! Advent négy hete azonban arra tanít minket, hogy ne féljünk a várakozástól, hiszen az minket is formál, fegyelmez. Aki tud várni, az mentes lesz a tanácstalanságtól. A négy gyertya pedig azt mutatja, hogy szabad csendben lennünk. Ebben az esetben nem némaságot kell feltételeznünk, hanem a lelki csendet, a nem zúgolódás csöndjét hozza el nekünk az advent. Ilyenkor a hétköznapi hangok helyett az ünnep hangjai csendülnek fel – hangzottak a lelkész szavai.