Hírek



2015. 01. 16.
A közös Komáromi Napokra készülünk

Új időszámítás kezdődött Komárom életében – ezzel a mondattal kezdte dr. Molnár Attila polgármester azt a sajtótájékoztatót, melynek témája az idei Komáromi Napok voltak. A városvezető ezzel utalt arra, hogy még szorosabbra fűzik az együttműködést Észak-Komárommal.


Az idei már a 24. Komáromi Napok, melynek szervezésében két fontos dátum is helyet kapott.

- 1265-ben, vagyis 750 évvel ezelőtt lett Komárom magyar királyi város, 270 évvel ezelőtt pedig Mária Terézia erősítette meg ezeket a jogokat. A két évforduló fontossága megjelenik majd a programokban is – szögezte le Stubendek László, Észak-Komárom polgármestere. A munkacsoportok már elkezdték a tervek kidolgozását, a programok összeállítását.

- Arról tanácskoztunk, hogyan lehetne egy hosszú távú stratégia mentén olyan programkínálatot megvalósítani, ami képes több ezer embert megszólítani, így a Komáromi Napokat a régió fesztiváljává tenni. A terveinkben egy különleges rendezvénysorozat képe formálódik, hiszen nem sok példa van arra Európában, hogy olyan település szervezzen közös fesztivált, mely egy város ugyan, mégis két ország területén helyezkedik el. Ezt a történelmi adottságot igyekszünk minél inkább kihasználni – mondta el dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere.

A hagyományos programok idén is megrendezésre kerülnek, így lesz közös ünnepi testületi ülés, nemzetközi futóverseny vagy épp a kötélhúzás is. A kidolgozásnál az egyensúlyra törekszenek majd, igyekezve elkerülni az átfedéseket.

- Mindazok, akik szerepelni szeretnének, legkésőbb március 31-ig jelezhetik ezt, ekkor kerül sor ugyanis a programfüzet lapzártájára – emelte ki Turi Bálint alpolgármester. Az első logótervek is elkészültek már, a fellépők névsorát azonban még homály fedi.

- Szeretnénk az egész fesztivált profibbá tenni, hogy a Komáromi Napok egy fokozatosan bővülő, mindig megújulni képes rendezvény legyen – tette hozzá Észak-Komárom alpolgármestere, Keszegh Béla.

A városvezetők azt ígérték, hogy folyamatosan informálják majd a komáromiakat, így senki nem maradhat le a fontos információkról.