Hírek



2015. 02. 26.
Az áldozatokra emlékeztünk

Február 25-e a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja. Városunk vezetői egy szál fehér rózsával és mécsesekkel rótták le kegyeletüket az egykori lengyár udvarán felállított kopjafánál. Ezt követően az Arany 17. Rendezvényközpontban vetítették le Koltay Gábor A fehér vértanú című filmjét.


- Régóta nagy vágyam volt, hogy filmet készítsek Mindszenty Józsefről, aki a 20. századi magyar történelem meghatározó alakja, messze több mint egy egyházférfi. Három hatalom ítélte börtönre, 1919-ben a tanácsköztársaság, 1944-ben a nyilasok, a háború után pedig Rákosiék. Miért? Azért, mert ki mert állni az elveiért, harcolt a zsidóság elhurcolása, a németek és a felvidékiek kitelepítése ellen, a háború után pedig azokat az értékeket közvetítette, melyek közösségteremtőek. Ilyen a szeretet, a szolidaritás, az igazságosság – mondta Koltay Gábor rendező.

Ezek az értékek a mai társadalomból hiányoznak, nincsenek már sokan a Mindszentyhez hasonló, szenvedélyes, becsületes, tisztességes emberek.

- Gondoljunk bele, hogy a 20. században a magyarság hány rendszerváltást élt meg, amikor 180 fokos fordulatot vettek az értékrendek, így nem kaptuk meg azokat a sarokpontokat, amikhez biztosan igazodni tudtunk volna. Hozzáteszem, azért rengeteg becsületes és tisztességes emberrel, hétköznapi hőssel találkoztam. A média nagy hiányossága, hogy nem mutatja be őket, pedig a csüggedőknek erőt adhatnának – vélte a rendező.

Koltay Gábor több, A fehér vértanúhoz hasonló filmet készített már, köztük Wass Albertről az erdélyi magyar író és költőről, vagy épp a szlovákiai magyar politikus, író és egyetemi tanárról, Duray Miklósról. A művek átmenetet képeznek a dokumentumfilm és a játékfilm között, és végig gondolkodásra késztetik a nézőt. Koltay Gábor következő alkotása egy hétköznapi hősről, nagybátyjáról, Pantol Mártonról készül majd.


Galéria: Az áldozatokra emlékeztünk