Hírek



2015. 03. 02.
Folytatódik a Zöld kéz program

Idén is folytatódik a faültetési program városunkban, ezúttal azonban a társadalmi felelősségvállalást szeretné erősíteni az önkormányzat a Zöld kéz nevű programmal, aminek lényege, hogy a komáromiak önkéntes alapon vásárolhatnak fát. A város most is csatlakozik a TeSzedd! akcióhoz, illetve kitűzték a következő lomtalanítás időpontját is.


- Tavaly az EON Hungária Zrt-vel közösen indítottuk el a faültetést, idén ez annyiban változott, hogy a helyiek által vásárolt fák kerülnek kiültetésre, melyek mellett feltüntetjük majd a tulajdonos nevét - mondta el Juhász Márton környezetvédelmi referens.

A program a Zöld kéz nevet kapta, ami iránt már több magánszemély és egy nagyobb cég is érdeklődött. Az ültetések pontos helyszíne még egyeztetés alatt áll, de szóba került a Rüdiger-tó és a Kecskés park környéke is.

- Mielőtt valaki megvásárolná a fákat, arra kérjük, hogy lehetőség szerint egyeztessen velünk, mert olyan fákat érdemes kiültetni, melyek jól tűrik a magas vízállást. A Rüdiger-tónál tavaly mocsárciprusokat ültettünk, de jól bírja a vizet például a kőris vagy a mézgás éger is. A munkákra az időjárás függvényében március-április környékén kerül sor - tudtuk meg a környezetvédelmi referenstől.

A faültetésre azokat is várják, akik fát nem vásároltak, de az ültetésben szívesen segédkeznének.
Ugyancsak folytatódik a szemétszedési akció, hiszen Komárom idén is csatlakozik a TeSzedd! programhoz.

- Bárki létesíthet találkozási pontot, ehhez a teszedd.hu oldalon kell regisztrálni, megjelölve a résztvevők létszámát, hiszen ehhez mérten kapják meg a TeSzedd! csapatától a hulladékgyűjtéshez szükséges eszközöket. A hulladékgyűjtés végén pedig ugyancsak az interneten térképen kell bejelölni a helyszín, hogy a szemetet el tudják szállítani - mondta Juhász Márton, aki hozzátette, hogy az önkormányzat is létesít két találkozási pontot, az egyiket a hivatal környékén, a másikat Szőnyben, emellett a programban résztvevő iskoláknak is megadnak minden segítséget.

Az önkormányzat meghatározta a következő lomtalanítás időpontját, melyre a május 11-i héten kerül sor. A környezetvédelmi referens hangsúlyozta, hogy a lomtalanítás nem egyenlő a zöldhulladék gyűjtésével, arra egy másik, a Saxum Kft. által meghatározott időpontban kerül sor.