Hírek



2015. 05. 20.
Konrád dobogós helyen végzett

A hétvégén május 17-én rendezték meg Szerencsen az országos kvalifikációs fekve nyomó bajnokságot, ahol Konrád Krisztián is részt vett és dobogós helyen végzett.

Krisztián az idei évben már az open, vagyis a felnőtt korcsoportban versenyez, így ezen a bajnokságon is ebben a korcsoportban szerepelt, teljesítményével pedig ezúttal sem marad le a dobogóról. A korcsoport, mely a legerősebb mezőny az összes súlycsoportban na 24-40 éves versenyzőket foglalja magában.
Krisztián a versenyen 100,2 kilóval mérlegelt, így a 110 kilós súlycsoportban indult. Kezdő fogása 225 kiló volt, amit teljesített, majd következett a 235 kiló, melyet elsőre technikai okok miatt nem sikerült teljesítenie, de másodikra könnyedén ment, így a második helyen végzett.

Krisztián elmondása szerint még így is maradt a nyomásában 5-7 kiló, amit már sajnos nem tudott rákérni, és megpróbálni. Hozzátette, ha a 100 kilós súlycsoportba belefogy, akkor ezzel a 235 kilós nyomásával nyerhetett volna, mert abban a kategóriában a legjobb nyomás csupán 220 kiló volt.

A következő versenyre május 30-án kerül sor Szlovákiában. Ezen a nemzetközi fekve nyomó versenyen Konrád a 240 kilót szeretné teljesíteni. Jövőbeni fő célja, hogy részt vegyen Szeptemberben a GPC világbajnokságon Las Vegasban.

Konrád Krisztián köszöni támogatásukat a következőknek: Komárom Város Önkormányzata, Nagyigmánd nagyközségnek, IKR AGRÁRNAK, Ireks Stamagnak, Farkas és Harcos Kft-nek, Zakor József és Társának, Koczka Gábornak, Solum ZRT-nek, TIMX KFT-nek, Rbike-nak, és az IBSSA testőrszövetségnek. A versenyző külön köszöni támogatását Kállai Ferencnek, a Kassák Klub vezetőjének, hogy immár második éve képviselheti a klubbot!


Galéria: Konrád Krisztián dobogós helyen végzett