Hírek



2015. 07. 06.
Megkezdődtek az ásatások

1992 óta folytat ásatásokat a Vásártéren az ELTE Régészettudományi Intézete, és a Klapka György Múzeum. Brigetióban július eleje óta folyik a munka 28 régészhallgató részvételével. Az idei feltárások újdonsága, hogy nemcsak a szőnyi Vásártéren, de a katonai tábor és a katonaváros területén is kutatnak.


- Egy hónapig dolgozunk majd, a héten indul, és egészen augusztus végéig tart a katonai tábor feltárása. Augusztus elején pedig a gátnál folytatjuk a munkát. A kormány segítségével késő őszig végezhetünk ásatásokat, mintegy 600 négyzetméteren - tudtuk meg dr. Bartus Dávid egyetemi adjunktustól.

A Vásártéren a tavaly megnyitott szelvények környezetében folyik a munka, a hallgatók eltávolították a humuszt és eljutottak a római kori rétegig. Az idei cél a tavalyelőtt feltát pince födémszerkezetének kiemelése és konzerválása lesz. Alig telt e pár nap az ásatások megkezdése óta, máris fontos leletekre leltek, így egy terrazzo padlóra, falfestmény töredékekre, és egy Amor szoborra.

- Ez az első istenábrázolásos szobor, ami a brigetioi ásatásból származik. 5-6 hasonló alkotásról tudunk Brigetio területén, azok azonban a 19-20.században kerültek elő, de nem ásatásból - magyarázta dr. Bartus Dávid.

A szobrot a magát csak aranykezűnek tituláló Papp Zsolt találta meg.

- Éppen szitkozódva faragtam a metszett falat, ami tele volt szikladarabokkal, és nem akart egyenes lenni. Hiábavaló szitkozódásom aztán egyszer csak véget ért, mikor is kifordult egy darab föld, és egy formára lettem figyelmes - mondta a hallgató.

A vásártéri nyílt napra július 22-én, 14 órától kerül sor, a Korszakok és birodalmak határán, kelták Komárom-Esztergom megyében című időszaki kiállítás pedig ugyanezen a napon 16 órakor nyílik meg a Klapka György Múzeumban.


Galéria: Megkezdődtek az ásatások