Hírek



2015. 11. 27.
Gálát tartott a Délibáb Színház

Három évvel ezelőtt adott utoljára gálaműsort a Délibáb Színház. November végén újra közönség elé léptek. Az esemény nem kötődött jubileumhoz, vagy jeles évfordulóhoz, csupán úgy érezték, most van itt az ideje annak, hogy meglepjék közönségüket azokkal a darabokkal, melyek az elmúlt 3 évben a legnagyobb sikert aratták.


- Három és fél produkcióval léptünk színpadra. Bemutattuk ezüst- és aranyminősítésű darabjainkat, a legnagyobbak pedig a közönség bevonásával improvizáltak. Ilyet nyilvánosan még nem csináltunk - tudtuk meg a Délibáb Színház művészeti vezetőjétől, Mikolasek Zsófiától, aki hozzátette, a komáromi Délibáb ma hazánk egyik legjobb gyermek színjátszó csoportja. Évek óta sikeresen szerepelnek a Weöres Sándor Gyermek Színjátszó Fesztiválon, ahol darabjaik rendszerint ezüst- vagy arany minősítést kapnak.

- Nem klasszikus színjátszó csoport vagyunk, általában nem írott szöveg alapján dolgozunk, hanem versek füzérével. Az így előadott versek többet jelentenek, mintha csak önmagukban állnának - magyarázta a művészeti vezető. Jó példa volt erre Szabadesés című produkciójuk.

A Délibáb Színháznak jelenleg három csoportja van, az alsósok, a felsősök és a középiskolások. A próbákat külön-külön tartják, akkor dolgoznak együtt, ha valamilyen nagyobb, speciálisabb előadással készülnek. A Csokonai Művelődési Központban tartott gálán fellépett tánccsoportjuk is, egy eső-, és egy tűztánccal. Az év ezzel nem ért véget számukra, hiszen decemberben az országot járják majd karácsonyi műsorukkal.


Galéria: Gálát tartott a Délibáb Színház