Hírek



2016. 05. 27.
A NőisÉG, mely földre száll

Az örök téma, a nőiség jelent meg Nagy Judit galériájának második kiállításán, amely május 21-én nyílt meg. Huszonhat alkotó közel 90 művét tekinthették meg az érdeklődők. Bemutatkoztak a helyi és a solymári Napút Művészeti Akadémia tagjai.


- Kilenc éve vagyok résztvevője a Napútnak. Olyan szellemiséget képviselnek, amiből szerettem volna elhozni Komáromba is valamit. Ezért kértem fel őket, hogy állítsanak ki a galériában. A helyi alkotókörnek 5 évig voltam a vezetője, így természetes volt, hogy őket is megszólítom - tudtuk meg Nagy Judittól. Az eredeti terv az volt, hogy csak hölgyek alkotásait tekintheti meg a közönség, de végül a harmónia, a jin és jang egyensúlyának megteremtése érdekében bemutatkozott egy férfi, Kiss Viktor festőművész, a Napút tagja is, aki egyben a tárlat méltatója is volt.

A 26 alkotó közel 90 műve a női érzékenységet, boldogságot, vágyat és gondoskodást jelenítette meg. A képek az önreflexiókon kívül színeikben, mondanivalójukban egymással is egységet alkottak.

A nőiség, mely földre szállt címet viselő tárlat június 12-ig tekinthető meg a Nagy Judit galériában (Mártírok útja 19.), keddtől péntekig 10-től 18 óráig. A kiállítás ideje alatt június 3-án és 4-én Kiss Krisztina is bemutatkozik, aki ékszereit hozza el, míg június 10-én Szász Erika tart felolvasóestet.

A megnyitó a Városháza dísztermében folytatódott, ahol barokk zeneszerzők elfeledett művei csendültek fel, valamint kortárs írónők művei hangzottak el.


Galéria: A NőisÉG, mely földre száll - képzőművészeti kiállítás és kamarakoncert