Hírek



2016. 06. 16.
A piavei csata hőseire emlékeztünk

A második piavei csatában elesett 639 Radetzky-huszárra emlékezett városunk a Frigyes laktanyában elhelyezett emlékműnél. Az eseményen dr. Molnár Attila Dél-Komárom-, és Stubendek László Észak-Komárom polgármestere közösen helyezett el koszorút.


A második piavei ütközetben az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai álltak szemben az olasz haderővel. 1918. június 15-én 11 órakor dúltak a leghevesebben a harcok az olasz fronton. Az antant elsöprő győzelmet aratott, az ütközet 55 ezer halálos áldozatot követelt. A csatában 639 Radetzky-huszár is életét vesztette.

- Az olaszok tudtak a tervezett osztrák-magyar támadásról, így felkészülve várták az ellenséges csapatokat. A Piave folyón még sikerült az átkelés, ezt követően azonban a támadás összeomlott. Ezek a katonák itt éltek Komáromban, ma pedig jeltelen tömegsírban fekszenek. A mi kötelességünk, hogy emlékezzünk rájuk - hangzott el Blaskó József, a Jókai Mór Gimnázium történelemtanárának beszédében.

A huszároknak emléket állító domborműnek saját története van. Az egyesített Komárom első polgármestere, Alapy Gáspár rendeletet hozott: minden esztendőben, június 15-én, pontban 11 órakor gyászmisével emlékezzenek a hősi halált halt Radetzky-huszárokra, és koszorúzzák meg az emlékművet.

Az alkotást - egy harcba induló huszár domborművét - 1931-ben Szentgyörgyi István készítette. A Frigyes laktanyánál állították fel, ám a második világháborút követően, a szovjet csapatok bevonulása miatt eredeti helyéről eltávolították, később a Városháza mögötti parkban állították fel. A képviselő-testület 2011 őszén döntött arról, hogy a Radetzky-emlékmű kerüljön vissza eredeti helyére.


Galéria: A piavei csata hőseire emlékeztünk