Hírek



2016. 07. 14.
Velem volt az Isten!

Július 14-én dr. Molnár Attila polgármester és Hamrák Zsófia képviselőasszony otthonában köszöntötték fel Mészáros Benőnét, Erzsi nénit, aki ezen a napon ünnepelte 90. születésnapját.

Erzsi néni a felvidéki Szentpéteren született, gazdálkodó családban. A háborút, az orosz frontot is ott vészelték át. A kitelepítések azonban elérték a családot is. Először Mórra kellett költözniük, majd onnan 12 év elteltével, hogy közelebb lehessenek a szülőföldhöz, Komáromba érkeztek.

A gyerekek, egy lány és egy fiú még Móron születtek. Erzsi néni Komáromban aztán a lengyárban kezdett dolgozni, onnan is ment nyugdíjba. Az évek során három unokája és nyolc dédunokája született, így nemrég nagy családi körben ünnepelhette 90. születésnapját.

Erzsi néni a mai napig kiváló szellemi állapotnak örved, rengeteget olvas, a napi történéseket is követi. A kertbe még annak ellenére is naponta kijár, hogy egy két évvel ezelőtti lábtörés miatt tolókocsiba kényszerült. „Egész életemben velem volt az Isten! Soha nem hagyott el, így aztán sikerrel és bizalommal tettem túl magamat a legsötétebb éveken is!” – vallja az ünnepelt.

Az ünnepelt miniszterelnöki köszöntőlevelet, és ajándékcsomagot vehetett át.