Hírek



2016. 09. 29.
Sem csellel, sem erővel – koszorúzás Herkélypusztán

Herkélypusztán évek óta megemlékezik a komáromi vár 1849. szeptember 27-ei megadásáról az 1848/49-es Szabadságharc és Forradalom Hagyományőrző Egyesület. Az eseményhez kapcsolódva előadást tartott dr. Kedves Gyula ezredes, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója, aki a sáncok mögötti mindennapi életről beszélt a Mag-házban.


- Furcsa hangulat alakult ki 1849 nyarára a komáromi várban. Augusztus 3-án a védők nemcsak az ostromgyűrűt zúzták szét, hanem a Dunántúl egyharmadát is felszabadították. Dicsőséges győzelmet arattak akkor, amikor már minden elveszett. Ezekkel a katonákkal meg kellett értetni, el kellett fogadtatni, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülni az ellenséggel. Tudjuk, hogy bevehetetlen vár nincs, még ha ezt nehéz is elfogadni itt Komáromban, ahol az erőd falán a kőszűz hirdeti: sem csellel, sem erővel. Annál többet, mint amit Klapka el tudott érni a megadási feltételek között, nem lehetett volna kiharcolni - magyarázta a történész.

A szerződés aláírására 1849. szeptember 27-én került sor, Herkálypusztán.

- Országos jelentőségű eseményre került sor azon a napon, amiről azonban kevesen tudnak, ezért szeretnénk elérni, hogy bekerüljön a köztudatba. Klapka egy tiszti különítménnyel küldte ki a megadási feltételeket Herkálypusztára, ahol akkoriban egy pajta állt. Ennek helyét ma emléktábla őrzi. Haynau elolvasta a szerződést, aláírta, majd egy főtiszttel visszajuttatta Klapkának. Klapka ezt követően elköszönt az embereitől és külföldre távozott - tudtuk meg Nagy Pétertől, az Egyesület elnökétől.

Az idei megemlékezésen erdélyi küldöttséget is vendégül látott az Egyesület. Nagy Péter elmondta, hogy 2000 óta ápolnak kapcsolatot a désiekkel. 16 évvel ezelőtt közös projektet indítottak, 1848/49 elfeledett emlékművei címmel. Két fontos emlékhelyet találtak, egyet Szászsebesen, a másikat Désen. Most az EMMI pályázatának és az önkormányzat támogatásának köszönhetően fogadhatták a dési küldöttséget.

- Örültünk a meghívásnak, tartalmas napokat töltöttünk Komáromban. Első alkalommal járok itt, de remélem, hogy a kapcsolatnak lesz folytatása. Komárom olyan, mint Dés, gazdag történelmi múlttal rendelkezik - mondta Dés alpolgármestere, Teodora Muncelean.

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Hagyományőrző Egyesület meghívást kapott március 15-ére Désre, közösen ünnepelésre.


Galéria: Sem csellel, sem erővel – koszorúzás Herkélypusztán