Hírek



2016. 10. 21.
A strandszezont értékelték a Brigetio Gyógyfürdőben

Szeptembertől májusig folyamatosan emelkedő árbevétellel számolhatnak a Brigetio Gyógyfürdőben. A nyár azonban mindig az égiek kegyességén, az időjáráson múlik. Idén a mostoha időjárás miatt nyáron kevesebb vendégük volt a főszezonban, mint a korábbi évben. A szeptember azonban jól alakult.


A termálvíz jótékony hatása köztudott, a komáromi fürdő kedvező hatással van a degeneratív gerinc és izületi elváltozásokra, a nőgyógyászati- és műtét utáni problémák kezelésére. A helyi termálvíz esztétikai előnye, hogy nem olajos, kávébarna, hanem kék víz fogadja a látogatókat.

A fejlesztéseket önerőből és az önkormányzat támogatásával valósítják meg.

2013-ban megújult a be- és kiléptető rendszer, kicserélték az öltözői szekrényeket is.

- Fejlesztettük a szállodát is, a tetőtérbe klíma került, új műanyag nyílászáróink vannak, megvalósult a fűtéskorszerűsítés is - mondta Kovács Károly ügyvezető igazgató.

A fürdőt és a Solaris kempinget úttal kötötték össze, kiváltva a hátsó bejáratot. Nekiláttak a szaunatér átalakításának is. Ennek első lépéseként külső szauna kertet és rönkszaunát hoztak létre, majd megújult a belső szauna egy része is, gőzkabinnal és sószobával.

- A felújítás ebben a szellemben folytatódik. Decemberben szeretnénk átadni a fejlesztés harmadik ütemét. Ismét készülünk meglepetéssel is - tette hozzá az ügyvezető.

A korszerűsítés az uszodát is érintette, ahová új vizesblokkok kerültek, a városi úszóprogramban részt vevő gyerekeknek pedig konténeröltözőt biztosítottak. Felújították a termál medence kerítését, ahová új vörösfenyő burkolat került, megújult a női vizesblokk és hamarosan sor kerül a férfi vizesblokk átépítésére is.

A termálkúttal kapcsolatban Kovács Károly elmondta, hogy a város pályázott új kút fúrására, ami egyrészt tartalék kútként funkcionálhat, másrészt növelheti a vízhozamot, így a feltöltés kevesebb időt vesz majd igénybe. A város tervei között szerepel egy új sportuszoda kivitelezése is.

A Brigetio Gyógyfürdő számos programot szervezett a szezon alatt: többször biztosítottak éjszakai fürdőzési lehetőséget, ingyenes vizitornát. Idén először Strandkönyvtárral is találkozhattak a vendégek a fürdőben a Jókai Mór Városi Könyvtárnak köszönhetően.

Újra kinyitott a Mesterporta, ahol a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület tagjai mesterség bemutatókkal és foglalkozásokkal várták a vendégeket. Idén is csatlakozott a fürdő a Strandok éjszakája országos kezdeményezéshez.

Az idő miatt egy éjszakai fürdőzés és a Sportágbörze maradt el, de megvalósult a gyereknap, volt gulyásfőző verseny, amatőr strandröplabda kupa. A Csobbanó Fesztiválon Bereczki Zoltán volt a sztárvendégük, de bemutatkozott a Komáromi Klapka György Múzeum és a Monostori erőd is. Az egészségnapon pedig a gyógyászati részleg adott egy kis ízelítőt tevékenységéből.