Hírek



2017. 02. 27.
A Szent Korona Komáromban tartózkodására és V. László királyra emlékeztek

Az Endresz Csoport 2010 óta az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulással karöltve szervez megemlékezést a Szent Korona Komáromban tartózkodására, illetve V. Károly városunkban való születésére emlékezve. Az idén Észak-Komáromban tartott rendezvényen a Selye János Egyetem történész hallgatója, több díjnyertes pályamű szerzője, Bencze Dávid tartott előadást.


- Keveset tudunk V. László életéről, hiszen mindössze 17 évet élt. Azonban tragikus sorsa már születése előtt kirajzolódott. Édesapja, I. Albert még a fia születése előtt pár hónappal elhunyt, az országot pedig osztrák kézre adta. Ezért kellett V. László édesanyjának, Erzsébetnek elhozatnia a Szent Koronát a visegrádi várból. Erre egyik komornáját, Kottaner Jánosné Wolfram Ilonát kérte meg. A Szent Koronának igen kalandos útja volt Komáromig, ahol pár napig tartózkodott - mondta az előadó.

V. László az egyetlen olyan Habsburg-házi király, aki Magyarországon, méghozzá Komáromban született 1440. február 22-én. Zűrzavaros időket élt meg akkor az ország, amit tulajdonképpen a rendek irányítottak. Ők hívták be az országba uralkodónak a lengyel királyt, III. Ulászlót. Így az 1440. májusában királlyá koronázott V. Lászlót csak az ország egyik fele ismerte el.

- A rendek nem Magyarország érdekeit tartották szem előtt, hanem saját meggazdagodásukat. Jó példa erre, hogy többször remek alkalom adódott volna az oszmán előretörés megakadályozására, ám erre nem került sor, ezért az oszmánok képesek voltak megerősödni - magyarázta a történész.

V. Lászlót eljegyezték Valois Magdolna francia hercegnővel. Javában zajlottak az esküvői előkészületek, amikor a fiatal királyt heveny betegség támadta meg. Három nappal később, mindössze 17 évesen hunyt el. A legújabb kutatások szerint fehérvérűségben szenvedett. Az előadást követően a résztvevők megkoszorúzták V. László Anglia parkban álló szobrát.