Hírek



2017. 06. 19.
Újraavatták a tengerészeti emlékművet

A tengeren szenvedett és meghalt magyar tengerészek emlékművét 1989-ben dr. Juba Ferenc tengerészkapitány ajándékozta városunknak. Az alkotás eddig a Jókai teret díszítette, azonban az otrantói csata százéves évfordulója alkalmából méltóbb helyre, a Monostori erőd Dunai bástyájának kikötőjébe került.


Az újraavatáson részt vett Észak- és Dél-Komárom vezetése, a Magyar Tengerészek Egyesülete, az Osztrák-Magyar Haditengerészet Hagyományőrző Baráti Társaság, valamint a vízi polgárőrség. A világítótornyot formázó emlékmű Csúcs Ferenc szobrászművész alkotása. Az újraavatott emlékművet Góger Béla kőfaragó állította helyre.

- E helyről kitűnő rálátás nyílik arra a nemzetközi hajóútra, amely részét képezi az Északi-tengertől a Fekete-tengerig tartó 3500 kilométeres transzeurópai vízi útnak - mondta el köszöntőbeszédében a Klapka György Múzeum igazgatónője, Számadó Emese.

Az avatóbeszédet Putzkaller Aladár tartotta, aki elmondta: tengerésznek lenni szép és férfias hivatás, melynek varázsa alól lehetetlen szabadulni. A hosszújáratú tengerészkapitány, a Magyar Tengerészek Egyesületének elnöke hozzátette, hogy a tengerészeket mindig is bajtársiasság jellemezte.

Az első világháború során a Földközi-tengeren, az Otrantói-szorosnál zajlott le a legnagyobb tengeri ütközet. A Császári és Királyi Haditengerészet legkiemelkedőbb sikere azonban magyar áldozatokat is követelt. A száz évvel ezelőtt, 1917. május 15-én lezajlott harmadik otrantói csata történéseit Turi Bálint alpolgármester ismertette a jelenlévőkkel.

Az ünnepségen dr. Kőszegi Szabina szavalta el Somogyváry Gyula Vizek hőseihez című versét, míg a Tengerész ima Hadnagy Gábor előadásában szólalt meg. Az újraavatás koszorúzással ért véget.


Galéria: Újraavatták a tengerészeti emlékművet