Hírek



2017. 09. 21.
Polgármesteri külön elismerést kapott Grónai

Szeptember közepén a világ- és Európa-bajnok Grónai Sándor egyik edzésére látogatott el dr. Molnár Attila. Az Alexandros Muay Thai Gym vezetőjének Komárom város díszoklevelét nyújtotta át a polgármester.


A városvezető elmondta, nagyon örül, hogy Komáromban ilyen sokan választották a muay thait. Polgármesterként kíváncsi volt, hogyan zajlanak a hétköznapok az edzőteremben, milyen közösséget alkotnak a harcosok.

- Lehetőségeinkhez mérten a jövőben is támogatni szeretnénk az Alexandros Muay Thai Gym-t - emelte ki a polgármester, aki hozzátette, hogy Grónai Sándor nemcsak kiváló sportoló, de remek ember és példakép is.

Világbajnokunk a nyáron sem tétlenkedett. Európa-bajnoki címmeccsen győzedelmeskedett, ahol ellenfele egy francia fiú volt. A mérkőzést eredetileg 5x3 percesre tervezték, de Sándor az első menetben fejre mér rúgással, míg a harmadikban könyöktalálattal tette harcképtelenné ellenfelét, ezért a bíró leléptette ellenfelét.

Grónai emellett első osztályú világbajnokságon is részt vett, ahol a döntőben brazil ellenfelet kapott, aki ugyan vehemensen küzdött, de harcosunk a második menetben olyan könyöktalálatot vitt be, amivel búcsúztatta is a brazilt.


Galéria: Polgármesteri külön elismerést kapott Grónai