Hírek



2017. 10. 16.
Vásár nélkül is elkel a portéka

A fenti címmel nyílt vándorkiállítás október 12-én a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az október 29-ig látogatható tárlaton a Közép-dunántúli régió népművészeinek alkotásait csodálhatja meg a nagyközönség.


- 130 alkotás érkezett hozzánk Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megyéből. A vándorkiállítást először Móron tekinthették meg az érdeklődők, nálunk október 29-ig lesz látható, aztán novemberben Balatonfüredre kerül. A tárlat a M-ART, vagyis a Magyar Alkotóművészek Regionális Társaságának pályázatából és a Hagyományok Háza támogatásával jöhetett létre. Láthatóak itt csipkék, babák, kerámiák, faragások, bőrmunkák, textilek - mondta el Nyikus Anna.

A kiállítást a nemrégiben megyei Príma Különdíjat kapó Duna Népdalkör vidám nótázása nyitotta meg, majd dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz. Hangsúlyozta a hagyományok továbbvitelének szükségességét, majd kiemelte, hogy egy-egy ilyen tárlat minden esetben felüdülést nyújt a fáradt lelkeknek.

Az alpolgármester szólt a Petőfi Sándor Művelődési Ház következő programjáról is, melyre november 9-én kerül sor. Ez az esemény szintén az értékeink megőrzését tűzte ki célul. A MintaKincstár nevet viselő program előadásokkal és gyakorlati foglalkozásokkal hozza közelebb az érdeklődőkhöz a népművészetet és annak megőrzését, átadását.


Galéria: Vásár nélkül is elkel a portéka