Hírek



2017. 11. 17.
Testületi ülés: fókuszban az új Duna-híd

Javában zajlik az új Duna-híd építése, a Városgazda Nonprofit Kft. felkészült az idei télre és Hegedűsné Ungár Saroltát nevezték ki a Komáromi Csillag Óvoda vezetői pozíciójára, egyebek közt ezekről tárgyalt a képviselő-testület legutóbbi ülésén a Városháza dísztermében.

Nyílt ülésen tizenöt napirendi pontról döntöttek a városatyák, míg zárt ülésen további négy előterjesztés került a testület elé. A napirendek előtt a két ülés közötti fontosabb eseményekről is beszélt dr. Molnár Attila polgármester, aki kiemelte az új komáromi Duna-híd nyitórendezvényét.

- Piros betűs ünnepnapként vonult be a város történelmébe 2017. október 17-e, amikor Orbán Viktor, Magyarország, és Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke az új komáromi Duna-híd nyitórendezvényén járt Komáromban – hangsúlyozta Molnár Attila. A polgármester hozzátette: a jó Isten kegyeibe fogadta Komáromot és a város lakosságát, akik szemtanúi lehetnek egy hídépítésnek. Leszögezte: az önkormányzat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy akit érdekel, nyomon követhesse az egyes építési fázisokat.

A képviselő-testület ezután tájékozódott az épülő Duna-híd jelenlegi és jövőbeni munkálatairól, miután Szabó Márta, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projekt iroda vezetője és a kivitelező, valamint a tervező iroda munkatársai részletes előadásban tájékoztattak az egyes építési folyamatokról. Szabó Márta azt is elárulta, hogy az új híd várhatóan 2019 végére készül el, azonban elképzelhető, hogy a forgalom számára, csak 2020-ban nyitják meg.

A napirendi pontok között szerepelt még a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ beszámolója is, mely során kiderült, hogy december 10-től új menetrend lép életbe Komáromban, aminek köszönhetően sűrűsödni fognak a járatok, főként a vasútállomás és a koppánymonostori városrész között.

Ezután Neuwirth Imre, a Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatta a képviselő-testületet és a lakosságot, hogy cégük felkészült a téli időszakra, megfelelő eszköz- és személyállománnyal rendelkeznek, emellett előkészítették a szükséges alvállalkozói szerződéseket, amennyiben szükséges egyből be tudjanak kapcsolódni a hó eltakarítási és síkosság mentesítési feladatokba a leendő partnerek.

A városvezetők emellett elbírálták Hegedűsné Ungár Sarolta pályázatát a Komáromi Csillag Óvoda intézmény-vezetői pozíciójára. A képviselők december elsejétől 2022. november 30-ig, öt év határozott időtartamra bízták meg a vezetői feladat ellátásával a pályázót.

(a komaromhirado.hu cikke alapján)


Kapcsolódó letölthető dokumentum
Kapcsolódó letölthető dokumentum