Hírek



2017. 11. 20.
Adjátok meg a császárnak, ami a császáré - I. Valentinianusra emlékeztünk

Az ELTE Régészettudományi Intézete és a Klapka György Múzeum közösen emlékezett meg Valentinianus császár halálának 1642. évfordulójáról. Az eseménynek az adott különleges aktualitást, hogy az idei feltárások tükrében szinte bizonyos, hogy megtalálták azt az épületet, ahol a Római Birodalom császára elhunyt.


2004-ben emléket állítottak Valentinianus császárnak a MOL városrészben, ahol az uralkodó 375. november 17-én életét vesztette. Az elmúlt 13 évben a Klapka György Múzeum megemlékezett a tragédiáról, melynek köszönhetően azonban Brigetio neve bekerült a világtörténelembe. Egyike lett ugyanis annak a 85 városnak, tábornak illetve csatatérnek, ahol római császár hunyt el.1642 évvel ezelőtt Valentinianus a brigetioi katonai táborban fogadta a kvád követeket, akik béketárgyalásra érkeztek az uralkodóhoz. A császár a találkozón éktelen haragra gerjedt, agyvérzést kapott és meghalt.

- Korábbi légi felvétel alapján egy 600 négyzetméteres épületre bukkantunk, két méter mély alapfalakkal. Hasonló méretű épülettel még csak nem is találkoztunk Brigetioban. Pontos funkcióját nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, de méretei alapján olyan épület lehetett, amely alkalmas volt a császár fogadására. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy az uralkodó ebben az épületben halt meg - mondta el a megemlékezésen dr. Bartus Dávid egyetemi adjunktus, az ásatások vezetője.

Beszédében kiemelte, hogy Brigetio nemcsak egy császárt fogadott, hanem kettőt. Ugyanis Valentinianus halála után fia is ide érkezett, akit II. Valentinianus néven koronáztak császárrá.

A megemlékezés végén a jelenlévők megkoszorúzták Valentinianus emlékművét, melyen részt vett Turi Bálint alpolgármester és Takács József önkormányzati képviselő.


Galéria: Adjátok meg a császárnak, mi a császáré