Hírek



2018. 01. 08.
Történelmi időket élünk

2014 és 2022 között, azaz alig egy évtized alatt közel 70 milliárd forint érkezik Komáromba. Dr. Molnár Attila polgármester szerint erre még soha nem volt példa a város történetében, hiszen az annak idején nagyberuházásnak számító Monostori erőd is több mint két évtizedig épült. Most azonban mi, komáromiak együtt vagyunk alakítói ennek a történelmi időszaknak. Ez hatalmas lehetőség, de nagy felelősség is egyben.

Polgármester úr, az önkormányzat jelenleg 19 EU által támogatott projektet, 4 határon átnyúlót, 2 kiemelt kormányzati beruházást és 8 hazai projektet futtat, összesen több mint 50 milliárd forint értékben…

…igen, és ha mindezekhez még hozzávesszük a korábbi években megvalósult gátberuházást, a Selye János Kórház több mint 1 milliárd forintos fejlesztését, az ipari park közművesítését, a kikötő felújítását és az egyéb pályázatokból befolyt összegeket, már könnyen 70 milliárdnál tartunk, mely történelmi mértékkel mérve is egyedülálló lehetőséget ad városunknak.

Kérem, ismertesse a legfontosabb projekteket!

Az elkövetkező években gyökeresen megváltozik városunk arculata, elég csak olyan beruházásokra gondolni, mint a közel félmilliárd forintból megvalósuló Brigetio öröksége – látogatóközpont kialakítása projekt, melyre 250 millió forintot nyertünk. Ennek keretében a volt mezőgazdasági
kombinát épületébe költözik majd át a Klapka György Múzeum, de itt kerül kialakításra az ELTE régészeti tanszékének tudásközpontja is, így Komárom felkerül az egyetemi városok térképére. Szintén e projekt keretében újul meg a korábbi KRESZ park is.

A másik jelentős arculati változást hozó beruházásunk a nonprofit szolgáltatóház kialakítása a volt Raksped területén. A jelenleg elhanyagolt környéken családbarát játszótér épül, kialakításra kerülnek zöldfelületek és parkolók, valamint az ott épülő modern létesítménybe költözik majd a Tám-Pont Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat.

Régóta dédelgetett álmunk, hogy a város termálvizét fűtési célokra is felhasználjuk. A jelenleg futó geotermikus hőellátó rendszer kiépítése projektben a gyógyfürdő és a sportcsarnok épületeit fűtjük majd megújuló energiával, továbbá új termálkutat is fúrunk a gyógyfürdő biztonságos vízellátása
érdekében.

Szintén egy nagyobb körzetet érint a benyújtás alatt álló zöld város projekt, mely a Jókai ligetnek és környékének, így a Táncsics, a Sport és a Beöthy Zsolt utcáknak a teljes megújítását célozza. Más forrásból, de teljes energetikai korszerűsítés előtt áll a gimnázium, mely a tornatermének felújítására
nemrég nyert támogatást. Egy már pozitív elbírálást kapott projektnek köszönhetően a liget volt salakos pályáján tematikus, interaktív játszótér is létesül, ahol az észak-komáromi Öreg vár élethű
makettje épül fel.

És ha már az imént az energetikai korszerűsítésről esett szó, szintén felújítjuk teljes egészében az Aprótalpak Bölcsődét, amely régi adósságunk. Inkubátorház épül az ipari parkban...

Az utóbbi időszakban egymásnak adják a kulcsot az ipari parkba betelepülni kívánó nagy befektetők. Jelenleg is több céggel vagyunk tárgyalásban, remélem, hogy néhány héten belül pontot tudunk tenni az ügymenet végére, és új társaságok Komáromba költözését jelenthetjük be. A hozzánk érkező cégek számára egyfajta ipari tudáscentrum, inkubátorház épül majd az ipari parkban, irodákkal, konferenciatermekkel, nem mellesleg ebből a forrásból az ottani zárportározóból a Dunába tudjuk
majd kivezetni a csapadékvizet.

Melyek azok a kisebb volumenű, de a komáromiak szempontjából mégis fontos beruházások, melyek szintén most vannak pályázati benyújtás alatt?

Számos ilyen projekten dolgozunk, példának okáért a volt szőnyi bikaistálló átalakítása közösségi térré, egyfajta tájházzá. Az Esély Otthon programunk a bérlakások felújítását és 20 új bérlakás megépítését célozza, hogy itthon tudjuk tartani a fiatalokat, valamint vonzóvá tegyük Komáromot
az újonnan ide költözőknek. Szeretnénk fejleszteni az Észak és Dél-Komárom közti tömegközlekedést. A tervek szerint elektromos busz közlekedne a két városrész között. E pályázatnak most várjuk az eredményét. Itt említem meg, hogy a jövőbe tekintve elektromos töltőállomást is létesítünk a város két pontján. Pályázatokat nyújtottunk be az egészségügyi alapellátás, illetve a Kincset ér! egészségügyi prevenciós programunk támogatására, kulturális és közösségi terek infrastruktúrájának fejlesztésére, közösségszervezésre.

A városi úszóprogram kezdi kinőni a Brigetio Gyógyfürdőt, így elengedhetetlennek tartjuk egy tanuszoda, sportuszoda megépítését. A beruházást 70 %-ban a vízilabda-szövetség finanszírozná, és itt említem meg, hogy a monostori dunai szakaszon vízitúra-megállóhelyet építünk, egy már elnyert projekt keretében.

Ha már szabadidősport, a Rüdiger tó partján rekortán futókört építünk, valamint szabadtéri kondi eszközök kerülnek kihelyezésre, egy szintén már nyertes pályázatnak köszönhetően. Saját költségvetésünk terhére még tavaly év végén megújult a Gesztenyés Óvoda udvara, vadonatúj játszótéri eszközök kihelyezésével együtt. Idén pedig tovább folytatódik az óvodák és az iskolák udvarainak rendbetétele, új játszóeszközök beszerzése.

A jól gazdálkodó önkormányzatok alapjából tavaly is számos utca, út és járda épült meg…

2017-ben is a maximálisan nyújtható 200 millió forintot sikerült elnyernünk a kormány által a jól gazdálkodó önkormányzatok részére kiírt pályázaton. Ebből az összegből történtek a beruházások, a
Templom közben, az Erkel Ferenc utcában, az Árpád, a Kölcsey és Munkácsy utcákban, valamint járdát újítottunk fel az Asztalos Béla és a Szent László utcákban. Megújult a Tóth Lőrinc utcai lakóház teljes belső udvara is.

A Magyar Közút pedig a Klapka György úti buszmegálló burkolatát, illetve a szőnyi Kossuth utcát újította fel. A jövőben szintén a közút kivitelezésében megépül majd a kanyarodósáv Koppánymonostor irányából a rakpart felé.

Több nem önkormányzati projekt is zajlik Komáromban…

Így van, így többek között játszótér épült a Petőfi Sándor Általános Iskolában, és új rekortán pálya létesült a Bozsikban. További 170 millió forintos fejlesztés történt a Selye János Kórházban, ahová nemcsak új műszerek kerültek, de energetikai korszerűsítés is történt, mindez óriási jelentőségű az intézmény hosszú távú működése és a biztonságos betegellátás miatt.

Polgármester úr, javában zajlik a Csillagerőd felújítása és az új Duna-híd építése...

Az átépítés alatt álló Csillag erőd alapkövét a nyár folyamán helyeztük el. A Közép-Európában egyedülálló turisztikai attrakcióba a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolat-parkja költözik, és előre láthatólag mintegy 60.000-en látogatják majd évente.

Az új híd projektnyitóját október 17-én közösen tartotta Orbán Viktor hazánk, és Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke. Az átkelő 2019 végére épül meg. Az új híd léte minden bizonnyal jelentős fejlődést hoz majd magával. Alkotó munka folyik a városban. Új arculatot kap Komárom, úgy hiszem, hogy a hasonló méretű európai városok közül a miénk az egyik legdinamikusabban fejlődő település, ez közös összefogás eredménye, melyre valamennyien büszkék lehetünk.