Hírek



2018. 03. 12.
Évet értékelt a Magyar Máltai Szeretszolgálat

A március 10-én tartott közgyűlésen a tavalyi esztendő eredményeinek és történéseinek számba vétele mellett szó esett a fejlesztési elképzelésekről is.

A gyűlés a hagyományokhoz híven szentmisével kezdődött a szőnyi Nagyboldogasszony templomban, ezt követően a 2017-ben felavatott Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálatátának nagytermében folytatódott az esemény.

Dr. Kreft-Horváth Loránd a szőnyi városrészért felelős alpolgármester jó hírrel érkezett, elmondta, az önkormányzat a lehetőségek figyelembe vételével 2,2 millió forintra emelte a szolgálat éves támogatási összegét. Hozzátette, a városvezetés továbbra is elkötelezett támogatója a Máltai Szeretszolgálat karitatív tevékenységének.

A tavalyi év eseményei közt a fiatalok számára rendezett nyári táborral, a téli időszakban tartott Adni Öröm! programmal, valamint a szolgálat által működtetett ruharaktárral kapcsolatos tapasztalatok kerültek megvitatásra, de szó esett a nemrég nagysikerrel megszervezett téli paraolimpiai játékok tapasztalatairól is.

Horváth István a szolgálat vezetője elmondta a jövőben az udvari közösségi tér és veteményes létrehozása mellett, egy sportpályát is szeretnének kialakítani.

A közgyűlésen megjelent Szalai Gabriella az MMSZ Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálat vezetője, Bondor Lajos az MMSZ Közép-Dunántúli Regionális Központ régióvezetője és Pataki Gergely az MMSZ Közép-Dunántúli Regionális Központ regionális ügyvezetője.

Galéria: Évet értékelt a Magyar Máltai Szeretszolgálat