Hírek



2018. 10. 11.
Eredményesen zárult a megyei Foglalkoztatási Paktum

344 millió Ft uniós támogatás segítéségével zárul a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnerei, a megyei Kormányhivatal és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. által megvalósított „Foglalkoztatási paktum megvalósítása Komárom-Esztergom megyében” projekt. A projektzáróra október 11-én került sor a Monostori erődben.

Dr. Molnár Attila polgármester köszöntőjében a városban jelenleg zajló beruházásokról, fejlesztésekről szólt. Elmondta, az önkormányzat mintegy 3 milliárd forintot költ intézményei modernizációjára, további jelentős összegeket a városi út és járdahálózat korszerűsítésére. Miközben gőzerővel zajlik a Csillag erőd kulturális célú fejlesztése, valamint az új Duna híd építése, hamarosan megújul a Jókai liget, új épületet kap a múzeum és Családsegítő is.

- Azt gondolom, hogy a jelen időszakban térségünkbe érkező közel 80 milliárd forintnak köszönhetően, Komárom ma Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa – hangsúlyozta a polgármester.

- A munkanélküliek, inaktívak munkaerő-piacra történő visszavezetése érdekében képzést és foglalkoztatást is elősegítő program során 223 hátrányos helyzetű álláskeresőt vontak be, 144 fő került elhelyezésre foglalkoztatóknál, melyből várhatóan 97 főnél el kell érni a min. hathónapos, folyamatos foglalkoztatást, 64 főnél a tartós foglalkoztatást. 51 fő kapott képzést. Létrejött a megyei foglalkoztatási fórum, mely egy asztalhoz ülteti a munkáltatók és munkavállalók, a foglalkoztatásban, képzésben érintett állami, önkormányzati és civil szereplőket – ezt már dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott mondta, majd hozzátette, a 2016. szeptember 29-én alakult 32 tagú fórum hosszú távra jött létre. Célja, hogy azonosítsa a térség foglalkoztatási szempontú problémáit és mozgósítson minden rendelkezésre álló erőforrást a szükséges intézkedésekhez, melyre feljogosítja egyedülálló összetétele és a helyi problémák és adottságok kellő ismerete.

Megtudtuk továbbá, hogy a Kormányhivatal közreműködésének köszönhetően a tatabányai, tatai és komáromi járásban élő, a program célcsoportjához tartozó 51 fő vett részt személy- és vagyonőr, targoncavezetői, élelmiszer eladói, társadalombiztosítási és bérügyintézői képzéseken, 144 fő dolgozik támogatott foglalkoztatásban, ebből 10 fő önfoglalkoztatott. Elhelyezkedésüket segítő munkaerő-piaci, pályaorientációs programok is megvalósultak. Mind a képzés, mind a foglalkoztatás helyi munkaerő-piaci igényeket szolgált ki.

- Az alacsony munkanélküliségi ráta is mutatja, hogy lendületben van a megyénk – fogalmazott a kormánymegbízott.

Popovics György a megyei közgyűlés elnöke szerint eredményesen zárult a program, amelynek a második ütemére már benyújtották a pályázatot. A projekt lehetőséget nyújtott közvetlen helyi gazdaságfejlesztési tevékenységekre is, melyek hozzájárulhatnak a foglalkoztatás javításához. Ennek keretében elkészült az Eszterházy örökség, az ipari-bányászati múlt emlékeire és a természeti, táji értékekre építő turisztikai szolgáltatásfejlesztési stratégia és marketing terv. A stratégia hiánypótló, megvalósítása közös érdeke a megyei településeknek, a turisztikai szolgáltatóknak, hiszen a különböző tematikák mentén fejlesztett attrakciók, önmagukban álló kínálati elemek, a turisztikai piacon szinte láthatatlanok. A tematikus kínálati elemeket összefogva sikeresebb megjelenés, piacra vitel garantálható, mely munkahelyeket is teremt.

- A megyei önkormányzat partnereivel tervezi a program folytatását újabb pályázat benyújtásával – tette hozzá Popovics György.

Az eseményen a megyei önkormányzat részéről Petrikné Molnár Erika projektmenedzser, míg a kormányhivatal részéről Galgovics Tamás szakmai megvalósító tartott előadást a pályázat során elért eredményekről.

Galéria: Eredményesen zárult a megyei Foglalkoztatási Paktum