Hírek



2012. 12. 17.
Emlékezz Felvidék! - országos tanulmányi döntő Komáromban

A hétvégén városunkban lezajlott, a Kecskés László Társaság által meghirdetett történelmi vetélkedőre 65 csapat jelentkezett országosan. Közülük 10 került a döntőbe. December 15-én, délelőtt 10.00 órakor a legjobbak mérték össze tudásukat a Városháza dísztermében, akiket dr. Molnár Attila polgármester köszöntött.

A zsűri elnöki tisztét az 1945-1948-as történelmi korszak kiemelkedő tudósa, dr. Popély Árpád professzor, a Selye Egyetem docense, az MTA tagja töltötte be.

Az esemény fővédnöke: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, védnökei: Stubendek László, Észak-Komárom korábbi polgármestere, és dr. Molnár Attila, Dél-Komárom városvezetője, továbbá Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke volt.

A megemlékezés és a díjak átadása délután a református templomban zajlott a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében. Az első helyen a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium végzett.

Az 1945 májusa és októbere között hatályba léptetett Benes-dekrétumok a magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, a nem-szláv népességet megfosztották állampolgárságától, vagyonától és állásától. Közel 170 ezer magyar hagyta el az állam területét, javait kényszerűen hátrahagyva.

A törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia, mind a szétváló cseh és szlovák állam - egyes rendeletek kivételével - megőrizte jogrendjében, s 2007-ben az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerződésének keretein belül is hatályban maradhassanak.


A Magyar Országgyűlés dr. Molnár Attila polgármester, korábbi országgyűlési képviselő kezdeményezésére 2012-ben április 12-ét a Felvidékről kitelepítettek emléknapjának nyilvánította.

Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. A szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a Parlament. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, és 1949. június 5-ig több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra.

Az emléknap tisztelgés „a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarság” előtt, „akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással otthont teremtettek maguknak”.


Galéria: Emlékezz Felvidék!