Hírek



2019. 02. 12.
Soha még nem zajlott
ekkora korszerűsítés a Kultsárban


Ma délelőtt hivatalosan is megtörtént a Kultsár István Szakgimnázium és Szakközépiskola 120 millió forintból felújított épületének átadása. Az ünnepélyes szalagátvágáson, valamint az azt megelőző sajtótájékoztatón Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője, Kancz Csaba kormánymegbízott valamint dr. Molnár Attila polgármester méltatták a beruházást.

A munkálatok során a szakemberek elvégezték a homlokzat, a lábazat, valamint a fitneszterem hőszigetelését, de sor került a csapadékvíz elleni szigetelés felújítására is, valamint a lapostető is új réteget kapott.

Berczellyné Nagy Marianna az átadón elmondta, az elmúlt három évben folyamatosan újították fel a megyei szakképző intézményeket, összesen mintegy 1 milliárd forint értékben. Városunkban három ilyen jellegű iskola működik, a gimnázium, a Kultsár és az Alapy, melyekre összesen több mint 200 milliót költött a Szakképzési Centrum.

Sipos Sándorné az iskola igazgatónője emlékeztetett: 1992 óta nem volt ekkora volumenű fejlesztés az intézményben. Igaz, hogy az elmúlt évek során épült edzőterem, sportpálya, történtek nyílászáró cserék, az udvar pedig térőburkolatot kapott, de a jelenlegi fejlesztés mértékéhez fogható beruházás közel 30 éve nem valósult meg a Kultsárban.

Pölöskei Gáborné úgy fogalmazott; a hazai gazdaság képzett munkaerőért kiállt, vissza kell állítani a szakképzés presztízsét! Jól képzett munkaerőt csak vonzó környezetben lehet kinevelni. A kormány az utóbbi két évben felújította az állami kézben lévő szakképzőintézmények felét. A 21. századi fejlesztés még csak most kezdődik, ezért elengedhetetlen az új digitális tartalmak bevezetése.

- Olyan szakképzést kell folytatnunk, amit a gazdasági környezet igényel. Fel kell készülnünk a jövőre, hiszen olyan szakmák jelenhetnek meg, amelyek ma még ismeretlenek – zárta gondolatait a helyettes államtitkár.

Dr. Molnár Attila polgármester hangsúlyozta számos beruházás zajlik ma Komáromban, mely a 20.000 fős kisvárosok közül a legdinamikusabban fejlődő település Európában.

- Nemrég adtuk át a bölcsődét, vagy épp az Újszállási utat az ipari parkban, de néhány napja számoltunk be a szőnyi fejlesztésekről is, és persze ne feledkezzünk meg a kiemelt nagy állami projektekről: az új Duna-híd építéséről, vagy épp a Csillagerőd felújításáról sem. Élen járunk a pályázatok elnyerésében. Büszke vagyok rá, hogy három év alatt 3 milliárdot tudunk fordítani intézményeinkre. Nemrég fogadtuk el az idei büdzsét, amely a családok költségvetése, hiszen számos támogatási formát biztosítunk a komáromiaknak. Mindez azt szolgálja, hogy valódi otthonunknak tekintsük Komáromot! – fogalmazott a városvezető.

Czunyiné Bertalan Judit a leginnovatívabb megyének nevezete Komárom-Esztergom megyét, ahol mintaértékű a szakképzési fejlesztés.

- Jelen beruházás teljes mértékben a Centrum megtakarításából jött létre. E tény is azt bizonyítja, hogy az új fenntartói struktúra jó gazdája az intézményeknek - tette hozzá a képviselőasszony.

Galéria: Teljes energetikai korszerűsítés a Kultsárban