Hírek



2019. 02. 25.
Művészeti héttel emlékeztek az írófejedelemre

1950-ben vette fel a helyi gimnázium Jókai Mór nevét. Az oktatás 1964 óta működik a jelenlegi épületben. A névadó iránti tisztelet jelenként az intézmény évtizedek óta ünnepli Jókai 1825. február 18-ai születésnapjának évfordulóját. Az iskola ezúttal is művészeti héttel emlékezett városunk neves szülöttére.

Udvardyné dr. Mühlenkapf Erika intézményvezető elmondta, hagyományosan Jókai napot tartottak kétévente, majd az idők során kibővült a programtár. A köztes években egyhetes programsorozatot szerveznek, így a kétévente visszatérő rendhagyó héten a diákok művészi énjüket is bemutathatják. Az igazgatónő hozzátette, ezzel nem csupán a regényíróra kívánnak emlékezni, de egyfajta lelki táplálékot is igyekeznek nyújtani.

A programok nagy részébe a jelenlegi és volt a diákokat is bevonják. Február 18-án nyílt meg az egykori jókais Bognár Balázs művésztanár grafika és fotókiállítása, de volt filmvetítés és néptáncoktatás is Pőcze László néptáncművész jóvoltából. A hét során a zene is teret kapott, instrumentális és énekes darabokat adtak elő a művészetek irányában fogékony diákok.

Február 21-én, csütörtökön Gál László Latinovits-díjjal kitüntetett szavaló és Horváth Márk politológus, a gimnázium egykori diákjai színesítették zenés irodalmi műsorukkal a heti programot. A könnyűzenében, elgondolkodtató dalszövegekben és versekben gazdag irodalmi délután emlékezetes percekkel szolgált a hallgatóságnak. Az eseményen részt vett dr. Molnár Attila polgármester és Hamrák Zsófia önkormányzati képviselő, tanácsnok is.

(Forrás: Komáromi Újság)

Galéria: Művészeti héttel emlékeztek az írófejedelemre