Hírek



2019. 03. 19.
10 éves a Varázstükör Katolikus Színjátszó Kör

A jubileumot mese előadással ünnepelték nemrég a Szent Ignác Közösségi Házban. A kerek évfordulóra rendezett eseményen, melyen a régi tagokat, támogatókat is köszöntötték, dr. Molnár Attila polgármester is részt vett.

Dr. Pusztainé Kiss Eleonóra a színjátszó kör művészeti vezetője elmondta: a csoport alapításának ötlete épp tíz esztendőre nyúlik vissza, mikor a farsang apropóján adták elő a Hamupipőke című mesejátékot. A darab akkora sikert aratott, hogy azonnal meg is hívták a társulatot egy ácsi fellépésre. Azóta minden farsangra új darab készül, így összesen, mintegy 10-11 meseátiratot alkalmazták már színpadra.

A legtöbb előadás az egyházhoz kötődik, így készült mű Szent Lászlóról, Szent Imre hercegről, Szent Istvánról, de ugyanígy van betlehemes és mikulásos előadás is, sőt IV. Béla életét is feldolgozták már. Az idei esztendőben II. Rákóczi Ferenc személye kerül a központba.

Mindeddig főként a Szent Imre iskola és óvoda gyermekközönsége örülhetett a daraboknak, de a jövőben nyitni szeretnének a szélesebb városi közönség felé is. Ehhez minden technikai feltétel adott, hiszen önkormányzati támogatásból nemrég nagy értékű színpadi technikát sikerült vásárolni.