Hírek



2019. 06. 24.
Csodás napok a Bakonyban

A tanév vége felé a Koppánymonostori Általános Iskola 4. osztályos tanulói szerencsés helyzetben voltak, nem az iskola falai között töltötték a hétköznapokat. Öt napig a Bakony szívében, az erdő közepén kalandoztak. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt a természet közelsége. Szállásuk a Hódos ér mellett, a Cuha – szurdok bejáratától 1 km-re helyezkedett el. A környéken számtalan látnivaló, túralehetőség közül válogathattak.



Bár az időjárás nem volt kegyes a csapathoz, de a szemerkélő eső sem vette kedvüket a túrázástól. Velük tartott az egyik tanuló édesapja, aki maga is tapasztalt természetjáró. A környék túratérképeinek segítségével a gyerekeknek előadást tartott ezek használatáról, a turistajelzések jelentéséről. Az elsajátított ismeretek alapján a kis túravezetők biztonsággal vezették csapatunkat a Likas-kőhöz, a közeli Zsivány-barlanghoz, az Ördög rétre, és az ősfenyvesbe.



Tapasztalt szakemberek előadásain is részt vehettek. Az „Erdő ízei” foglalkozáson szörpöket, lekvárokat kóstoltak, melyek a helyben található ehető gyümölcsökből, bogyókból, zöld növényekből készültek. A „Kik élnek a patakban?” programon a szállás mellett csordogáló Hódos ér élővilágát vizsgálták meg. A gyerekek merítőhálókkal, szitákkal, dobozokkal felszerelkezve kutatták a patak vizében, kövei alatt lakó élőlényeket. Ezeket összegyűjtve, dobozokba rakva vizsgálták, azonosították be képek és szakszerű segítség alapján, hogy az ott talált apróságok milyen tisztaságú vízben képesek megélni. A foglalkozás végén minden élőlényt visszaengedtek eredeti élőhelyére.

A legnagyobb tetszést a denevérles okozta a gyerekek körében. Szakvezető segítségével közelebbről is megvizsgálhattak egy-egy példányt, valamint sok érdekességet tudhattak meg róluk.



Persze nemcsak túrázásról, előadásokról, játékról szólt a hetük. Tanulóink osztályfőnökük, Kati néni által összeállított feladatlapok segítségével dolgozták fel a látottakat, hallottakat. Sikerült olyan tanórákat tartani, amelyek még sokáig emlékezetesek maradnak.

Az esték is mindig vidáman teltek. Sok beszélgetésre, játékra, bolondozásra jutott idő. Utolsó nap bátorságpróbán bizonyíthatták a gyerekek, hogy még a sötétség sem veszi el mókás kedvüket. Tábortűz mellett búcsúztak a csodás napoktól.

Ez az öt nap méltó lezárása volt olyan négy évnek, ahol mint egy nagy család voltak együtt tanulók és tanítójuk.

Szénásiné Veöreös Ivetta
Szarkáné Kis Katalin