Hírek



2019. 08. 02.
Komáromi lány lett az idei Anna-bál második udvarhölgye

Császár Ágnest és kísérőjét dr. Molnár Attila polgármester és Turi Bálint alpolgármester virágcsokorral fogadták a városházán.



Ahogy, azt a kemma.hu is megirta, a kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének nemrég Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes lett. A 16 éves lány egy barátjával érkezett a bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta, a komáromi Jókai Mór Gimnáziumba jár, atletizál és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.

– Elsőbálozóként ez egy hatalmas élmény, nagyon örülök, hogy itt lehettem – árulta el Ági a veol.hu-nak, hozzátéve, hogy a zene tetszett neki a legjobban. Őt Apponyi-mintás herendi serleggel jutalmazták.

A bál szépe és két udvarhölgye a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozott a közönségnek, majd sétakocsikáztak Balatonfüreden. A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.


Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi nemzeti öntudatot erősítő bálok, ahol a királynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek. Az egykoron neves személyiségeket Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

(a 24Óra / kemma.hu cikke alapján)