Hírek



2019. 10. 28.
Szőnyi ismét megcsinálta a hússzoros ironmant

Magyar idő szerint vasárnapra virradó éjszaka a dél-komáromi Szőnyi Ferenc ultrafutó világtörténelmet írt Mexikóban, amikor a huszadik maratoni táv lefutása után beért a célba, ezzel pedig teljesítette a hússzoros ironmant.



A verseny október 5-én indult, azóta a komáromi Vasember már leúszott 76 kilométert, kerékpározott 3600 kilométert, végül lefutott 844 kilométert. 2010-ben már teljesítette a lehetetlennek tűnő kihívást, azzal pedig, hogy most újra, ő az első, aki kétszer is abszolválta a kihívást.

A kiváló sportember 523 óra alatt teljesítette a dupla decaironmant, három hétig szó szerint éjjel-nappal falta a kilométereket, ráadásul betegség is nehezítette a dolgát. Végül második helyen ért célba.

Szőnyi Ferencnek nem ez volt az első emberfeletti teljesítménye. A Nemzetközi Ultratriatlon Egyesület világranglistájának hatodik (kategóriájában első) helyén álló komáromi sportoló a közelmúltban Svájcban és Ausztriában is teljesített ötszörös ironmant, tavaly a tízszeres ironman sem fogott ki rajta New Orleans-ban, de a Himalája sem tudta legyőzni: a világ legkeményebb ultrafutó-versenyének tartott The Hell Race-en a 480 kilométeres futóversenyt kétszer is teljesítette. 2018-ban Magyar Érdemrend Lovagkeresztet is átvehetett, ultratriatlon sikereinek elismeréseként. A Vasember 43 évesen kezdett el sportolni, és úgy fest, 55 évesen sem állhatja útját semmi, ha egyszer nekivág valaminek.

(kemma.hu)