Hírek



2020. 01. 20.
Ha január, akkor Dutra-találkozó Szőnyben

A 11. országos Dutra Találkozót rendezte a Dutra Klub január 18-án szombaton Komárom szőnyi városrészében, a Petőfi Sándor Művelődési Házban.


Évek óta hagyományosan január közepén találkoznak az egykor a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár által gyártott erőgépek rajongói. Nagy Róbert főszervező elmondta, a dutra, amelynek elnevezése az angol dumper és a magyar traktor szóból született, hazai fejlesztésű traktor, az akkori időszakban csúcstechnológiát képviselt. Az orrnehéz, gumikerekes, négykerék-meghajtású Dutra traktorcsaládot 1958-tól 1975-ig gyártották.

A szőnyi találkozóra közel kétszázan érkeztek az ország minden részéből. A rendezvényen a szakmai előadások mellett, tablókiállítást, makett kiállítást láthattak az érdeklődők, valamint alkatrészbörze is színesítette a programot. A találkozón három, még ma is működő Dutrát is megcsodálhattak a kilátogatók.


Galéria: Ismét találkoztak a dutrások Szőnyben