Hírek



2020. 02. 24.
Ismét rendbe tették a kórházkertet

Szép számmal jöttek össze segítő helyiek, önkéntesek szombaton, hogy kitakarítsák, megtisztítsák a szőnyi Selye János Kórház parkját. A szervezők délelőtt 9 órára várták az önkénteseket, akik segítségével eredeti állapotba állítják vissza a kórház parkját.


A nagyszámú közreműködőket dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester köszöntötte, aki maga is aktívan részt vett a munkákban. Hangsúlyozta, a kórházkert megújítása immár tíz éves múltra tekint vissza. A takarítási akció célja természetesen a helyi természetvédelem alatt álló kastélypark megóvása és az is, hogy a betegek is rendezett természeti környezetben gyógyulhassanak.

Dr. Kreft-Horváth Loránd kiemelte, örül, hogy a kezdeményezéshez egyre több család, gyermek csatlakozik, az akciót egyre nagyobb érdeklődés kíséri, ez látszik a résztvevők számában is. Jó hangulatban baráti társaságok találkoznak ilyenkor és tesznek együtt a környezetükért. Mint mondta, ez a kezdeményezés tökéletesen beleillik a Zöld Város projektbe, sőt mintául szolgálhat a további akcióknak.

Városunkban számtalan közterület, zöldterület van, melyek megújításra várnak. Szerencsére révbe érnek az alakuló új zöld egyesületeink, amelyek további programokat szervezhetnek akár a Duna parton, vagy városunk bármely zöldterületén. Az alpolgármester kiemelte, az önkormányzat minden ilyen kezdeményezés mellé áll a jövőben is.

Juhász Márton a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. parkfenntartási műszaki vezetője, az akció főszervezője elmondta, a szőnyi kórházkert történelmi kastélykert, hosszú távon kell megoldást találni a megóvására. Alapvetően barokk és klasszikus stílusban megtervezett kórházkertről beszélhetünk, mely már az 1800-as években is létezett. A kert több százéves ritkaságokat is tartogat. Egy újfajta műszeres módszerrel megvizsgálják a fákat és így egy állapottérkép is felállítható.

A közreműködők, akik között ott volt Dombay Gábor és Takács József önkormányzati képviselő is, szakmai szempontok alapján, csoportokra osztva végezték a feladatokat. A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. biztosította a vállalat gépeit a tisztításhoz, illetve a gyomok elszállításához. Az akció során a koros fák környékén kisebb tisztásokat alakítottak ki, gallyakat gyűjtöttek, megtisztították a tanösvényt, kiirtották a gyomfákat, a felkúszó borostyánokat leszedték, a már megtisztított területeket, sétányokat átgereblyézték és összeszedték a szemetet. A kicsik, a Csillag Óvoda Virág csoportja körében a legnagyobb sikert, az új madárodúk kihelyezése aratta.


Galéria: Ismét rendbe tették a kórházkertet