Hírek



2020. 05. 24.
Sorra nyitnak újra a komáromi éttermek is

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter. Vidéken a maszkviselés mellett május 18-án megnyithattak az éttermek, cukrászdák, kávézók is. A komáromi Vámház Fogadó tulajdonosa Nagy Zoltán elmondta, próbálták úgy kezelni az elmúlt időszakot, hogy megtartsák a vendégeket és a munkatársakat is.


A vendéglátásban éjjel-nappal folyik a munka, így a kényszerű leállás ideje alatt, mindenki több időt tölthetett a családjával, emellett az étterem belső helységeit is sikerült felújítani. Mint mondta, az újranyitásnak természetesen mindenki örül, bíznak abban, hogy a nyári szezon visszahozza a kiesést.

Szigorú szabályok szerint dolgoznak: a munkatársaknak kötelező maszkot viselni, a vendégeknek kézfertőtlenítőt kell biztosítani és az asztalok között, másfél méteres védőtávolságot kell kialakítani.

Egyelőre nagyobb csoportokat nem fogadhatnak, talán nyáron már lehetséges lesz nagyobb létszámban összeültetni vendégeket. Nagy Zoltán hozzátette, a vendégek is már nagyon várták a korlátozások feloldását. A vendéglátósok abban reménykednek, hogy a további enyhítések segítik helyreállítani az ágazatot.