Hírek



2020. 06. 02.
Egyelőre csak otthon edzenek a Koppánymonostori SE játékosai

Ahogy minden sportegyesületet, úgy a koppánymonostori SE életét felforgatta a koronavírus-járvány. Lefújták a bajnokságokat és az edzéseknek is vége szakadt. A felnőtt csapat a második helye várta a folytatást, a megye első osztályú bajnokságában.


Berecz Dezső elnök elmondta, nagyon sajnálja a csapatot. A játékosok nagyon sokat tettek azért, hogy a koppánymonostori Sportegyesület hírnevét öregbítsék, hiszen óriási lehetőség kapuja előtt álltak, abszolút esélyesek voltak egy sporttörténelmi eredmény elérésére. Nagyon szoros volt az élmezőny, de hat fordulóval a vége előtt, bármi megtörténhetett volna, végezhettek volna a dobogón.

A játékosok mindent megtettek, nagyon nagy létszámmal edzetek, éltek volna a lehetőséggel, de sajnos a járvány miatt nem tudták véghez vinni. A sportolók otthon végzik el az edző által előírt feladatokat. Komoly motivációt jelentett számukra, hogy Vigh László vezetőedző is velük együtt tréningezett. Az utánpótlás csapatokat is igyekeznek összetartani.

A Koppánymonostori Sportegyesület nyolc csapata, összesen 110 fő várja, hogy újra elkezdődjenek az edzések. Berecz Dezső elnök hangsúlyozta, az MLSZ információi szerint kiscsoportos edzéseket már lehetne tartani.

Az egyesület vezetősége pedig addig is nagy figyelmet fordít a Berecz Dezső Sporttelep karbantartására és szépítésére. TAO támogatásból a fertőtlenítő meszelést végezték el, szintén a támogatásnak köszönhetően az automata öntözőrendszert már elektromosan működtetik, mellyel rengeteg időt és energiát spórolnak meg. A pályákat a vírushelyzet ellenére is gondozzák, elvégezték a gyepszellőztetést és a műtrágyázást.

A játékosok szüleiből álló szurkolói csoport is alakult. Tagjai; a játékosok szülei fűnyírással hulladékgyűjtéssel és egyéb külső munkákkal segítenek rendben tartani sporttelepet.