Hírek



2020. 06. 09.
200 zsáknál is több szeméttől szabadították meg a Szőnyi-szigetet

Szemétszedési akciót hirdetett szombatra a nemrégiben megalakult KÖSZ, azaz a Komáromi Önkéntes Szemétszedők csapata.

Két huszonéves fiatalember, Fehérvári Dávid és Mózes Dániel alapította meg a KÖSZ-t, amely a hétvégén tartotta első nyilvános rendezvényét. Az esemény kalandosan kezdődött, hiszen a szervezők egy autósnak segítettek, aki a Szőnyi-sziget mellett csúszott le az útról. A fiúk a tűzoltók kiérkezéséig tartották a kocsit, hogy ne essen le a mélybe.

A „katasztrófa” elhárítása után kezdődhetett a szemétszedés is, amelyhez a szervezők által vártnál jóval többen csatlakoztak. Mintegy hetvenen indultak megtisztítani a Szőnyi-szigetcsoportot. Az akcióba a komáromi cserkészek is bekapcsolódtak, minden korosztály együtt indult szemetet „vadászni”. A szemétszedésre többek között a Városgazda Kft. is felajánlott zsákokat.

Dávid már egy félig teli szemeteszsákkal a kezében beszélt nekünk szervezetük megalapításáról. – Idén januárban a testvéremmel mentünk kutyát sétáltatni, akkor láttuk, mennyire szemetes a Duna-part – mondta Dávid. – Kitaláltuk, hogy összeszedjük a hulladékot, öt zsákkal gyűjtöttünk. Több alkalommal is folytattuk ezt, a Városgazda Kft. pedig minden alkalommal elszállította a megtelt zsákokat.

A vírushelyzet miatt pihenőre kényszerültek. Áprilisban Mózes Dániel kereste meg őket azzal, nem lenne-e kedvük „kitakarítani” az Erzsébet híd és a Monostori erőd környékét. Dávid meglepve tapasztalta, hogy a két hónappal ezelőtt testvérével rendbe tett szakaszon ugyanannyi, ha nem több hulladékot találtak.

– Közzétettük az eredményt egy komáromi Facebook-csoportban, ahol pozitív visszajelzéseket kaptunk – mondta Dávid. – Danival folytattuk, amit elkezdtünk, heti rendszerességgel indultunk útnak.

Dani vette észre azt is, mennyire szemetes a Szőnyi-szigetcsoport, így fejükbe vették, megszabadítják a szeméttől a területet. Ekkor már többen javasolták neki, hozzanak létre egy szervezetet. A közösségi oldalon ekkor regisztráltak Komárom Önkéntes Szemétszedők néven, itt teszik közzé, hol szednek legközelebb szemetet, milyen hulladékot találtak. Mottójuk: KÖSZ, hogy jössz!

A fiúk célja az is, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk, és felfedezzék, a hulladékgyűjtés kiváló szabadidős tevékenység, és minimális erőbefektetéssel milyen sokat lehet tenni a környezetért. Az első nyilvános akciójukon több mint kétszáz zsák szeméttől szabadították meg a szigetet.

(Forrás: 24 Óra / kemma.hu)