Hírek



2020. 06. 12.
A világ második legjobbja lett Szőnyi

Az Ultratriatlon Szövetség 2019-es versenykiírása szerint a komáromi "Vasember" második helyezést ért el abszolútban, ultratriatlon szakágban.

- A versenyprotokoll alapján mindig a következő évben adják át az előző éves teljesítményért járó elismeréseket. Azt gondolom, hogy 55 évesen nagyon nagy dolog a világ második legjobbjának lenni. Jómagam 163 ironman-távot teljesítettem ennek a szövetségnek a kiírásában - nyilatkozta a sportember.

Megtudtuk, hogy a karantén ideje alatt is folyamatosan edzett, közösségi oldalán pedig mindenkit a mozgás fontosságára bíztatott.

- Májusban 29 óra, 46 perc alatt teljesítettem a Balaton körbefutását, amely nagy kihívás volt, mind fizikailag, mind pedig mentálisan - tette hozzá Szőnyi Ferenc.

A koronavírus járvány miatt egyelőre az idei versenynaptár üres, ugyanakkor a Vasember bizakodik, hogy az augusztus 20-i hagyományos Fenyves Futást már meg lehet majd rendezni a koppánymonostori városrészben.