Hírek



2020. 07. 06.
László-nap alkalmából fogtak ütőt Komáromban

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a László-napi tenisztornát Komáromban. Bár a létszám a megszokottnál alacsonyabb volt, a hangulatra ezúttal sem lehetett panasz. Voltak, akik a pályán ünnepelték névnapjukat.



Nemrégiben immár tizenkilencedik alkalommal rendezték meg Komáromban, a Jókai-gimnázium teniszpályáin a László Kupa elnevezésű magántornát, amelyet a helyi önkormányzat és a megyei szövetség is támogatott. A megszokottnál szerényebb volt az indulók száma, ezúttal tíz férfi és négy női páros szállt harcba a győzelemért. Géringer László, a kupa egyik alapítója, illetve Marosi László, egykori kiváló kézilabdázó, a Grundfos Tatabánya KC elnöke is a pályán ünnepelte névnapját. A tornán részt vett dr. Molnár Attila polgármester és Túri Bálint alpolgármester is.

– Ez a torna egy hagyományosan meghívásos jellegű, egynapos verseny. Idén Ácsról, Kisbérről, Tatáról, Tatabányáról és természetesen Komáromból, valamint Észak-Komáromból érkeztek a játékosok. A verseny idén is nagyon jó hangulatban zajlott, szerencsére az időjárási viszonyok is kedveztek a sikeres lebonyolításnak – tudtuk meg Becker Balázs főszervezőtől, a Komárom VSE elnökétől.

Végeredmény:

Nők:

1. Horváth Erika-Turó Andrea
2. Csonka Aranka-Mészáros Katalin
3. Becker Judit-dr. Tokodi Judit
4. Eper Gabriella- Smölczné Erika

Férfiak:

1. Becker Balázs-dr. Molnár Attila
2. Both András-Both Richárd
3. Géringer László-Richter Attila
4. Szabó Zoltán-Varga Imre

(Forrás: 24Óra / kemma.hu)