Hírek



2020. 07. 15.
Információs táblák kerültek a tópartra

Az 1992 óta helyi védelem alatt álló Rüdiger tó élővilágát bemutató táblák kerültek ki a belváros szívében található kedvelt zöldterületre. Havran-Tóth Bernadett, az önkormányzat környezetvédelmi referense elmondta a vízfelületnek és környékének flóráját és faunáját bemutató számos fotóval, és színes információval ellátott táblák kihelyezése is azt mutatja, hogy a város elkötelezett a zöld szemlélet mellett.



- A felületeken található anyag összeállítását felmérés előzte meg, így a szövegezés, valamint a képi megjelenítés kialakításába a komáromiakat is igyekezetünk bevonni - tette hozzá a referens, akitől megtudtuk azt is, hogy a táblák mellett a kis tó partján egy Mózes László és a Móra iskola asztalos tanulói által fából faragott hódot is kihelyeztek.

- Ezzel a '90-es években történt nagy hódmentő akciónak szerettünk volna emléket állítani, hiszen a három hód befogása akkor nagy médiaérdeklődést váltott ki
- tudtuk meg Juhász Mártontól, a Városgazda Kft. parkfenntartási vezetőjétől. A szakember elárulta azt is, hogy az állatok befogása azért volt égető, mert megrágták a környék gyümölcsfáit, károsították annak környezetét. A hódok egyébként a Győri Állatkertbe kerültek anno, bár a faj, azóta is visszajáró vendége a környéknek.

A munkálatokban való részvételért köszönet illeti Fiknerné Schulcz Ágnest a háttéranyag kidolgozásáért, Valent Krisztinát a grafikai munkáért, a Városgazda Kft-t, valamint Fenyvesi Jácint asztalost.