Hírek



2020. 09. 17.
Kiemelkedő eredményeket hoztak a bringások

A Brigetio Kerékpáros Sportegyesületet egy 10 tagot számláló baráti társaság alapította 2013-ban, akik azóta aktív sportolókká váltak. Az egyesület fő célja a kerékpározás népszerűsítése, valamint kerékpártúrák, versenyek, táborok színvonalas megszervezése és lebonyolítása. A napjaikra, mintegy 40 főt számláló szervezetben a 12 évestől a 65 évesig, minden korosztály képviselteti magát. Rendszeresen vesznek részt versenyeken, ahol eredményesen szerepelnek. A vírushelyzet miatt azonban ez a szezon nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, ennek ellenére mégis számos sikert tudhatnak magukénak.

- Az előző években nagy létszámban tudtunk részt venni a megmérettetéseken, az idén ez sajnos nem jött össze. Igaz, több versenyen, de csak kisebb létszámban indulhattunk el. Az eredmények ennek ellenére nagyon jók, melyek közül kiemelkedő Kuba Roland teljesítménye, aki a szlovákiai országos időfutam bajnokságon harmadik helyezést ért el - mondta el az elmúlt események kapcsán Gregor Zoltán, a Brigetio Kerékpáros SE elnöke.

Augusztus 4-én került sor a Tip-Top Bicajtúrára, ahol korcsoportjukban Németh Zoltán a III., Lenyvári József pedig az I. helyet szerezte meg.

Augusztus 8-án, forró, nyári melegben, új útvonalon került megrendezésre a VI. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt, ahol a versenyzők - korosztályuknak megfelelően - két távon, a 81 km-es hosszú és a 36 km-es rövidtávon mérték össze erejüket. A rendezvényre több, mint 200 versenyző érkezett. A rajt Dunaalmásról indult, a célvonalat pedig a Hilltopnál húzták meg.

A Ring 24-nek augusztus 20-án a Hungaroring adott otthont, ahol 105 km és 870 m szintkülönbség várt a sportolókra. A csapatot Skuba Ákos és Héregi Péter képviselte, akik 40 km/h-ás átlagsebességgel teljesítették a versenyt, így Héregi Péter U23-ban a III. helyen végzett, Skuba Ákos pedig XVI-ik lett az elit kategóriában.

Ugyanezen a napon Ízing Máté, Cigándon, a „III. Ki a legény a gáton” elnevezésű versenyen, 20,2 km-es időfutamon egyéniben a dobogó III. fokára állhatott fel.

Egy nappal később, augusztus 21-én tartották az országos időfutam bajnokságot, ahol Jánoki Ádám a XII. helyen ért célba.

Augusztus 22-én Csintalan Miklós, a Magyar Amatőr Bajnokság negyedik fordulóján, Mádon versenyzett, ahol korosztályában szintén bronzérmet szerzett.

Gregor Zoltán a jövőbeni tervekről nyilatkozva elmondta, hogy sort szeretnének keríteni az egyesület átalakítására, népszerűsíteni szeretnék a kerékpártúrákat, növelni szeretnék a kerékpározással kapcsolatos események résztvevőinek számát, propagálni az egészséges életmódot és életvitelt és élhetőbbé tenni a lakókörnyezetet azzal, hogy autó helyett minél többen a kerékpárjukat használják.

Az egyesület bízik abban, hogy a kerékpáros szemlélet Komáromban is egyre nagyobb teret hódít majd. Köreikbe folyamatosan és nagy szeretettel várják a sportág szerelmeseit, csatlakozni az egyesület Facebook-, illetve weboldalán található elérhetőségek bármelyikén lehet.