Hírek



2020. 11. 03.
A Monostori hídra kirándultak a Gesztenyés óvodások

Napsütéses őszi napon, a világgyalogló hónap apropóján sétáltak a Gesztenyés óvoda, Maci csoportosai a nemrégiben átadott Monostori hídra. A Magyar Szabadidősport Szövetség pályázatának köszönhetően az óvodások 3-5 km-es sétát tettek meg, miközben városunk nevezetességeit is megismerhették.

- Először a Klapka György Múzeumba látogattunk el, ahol megtekintettük a kiállításokat, ezt követően pedig a Brigetio látogatóközpont érintésével elsétáltunk a Monostori hídhoz. Az előzetes tervek szerint az észak-komáromi Tulipán óvoda gyerekeivel találkoztunk volna a híd közepén, de sajnos ezt a vírushelyzet most felülírta, azonban a későbbiekben ezt mindenképp szeretnénk megtenni – mondta el Tóth Tímea, a Gesztenyés óvoda óvodapedagógusa.

Bár a felvidéki óvodával való találkozó most elmaradt, a maroknyi kis csapat így is vidáman énekelte a „Komáromi kisleány” című népdalt a hídon sétálva.

A pályázat célja, hogy népszerűsítsék a sétát, a gyaloglást, az egészséges életmódot és hogy az óvodások, már egészen kiskorukban megismerjék szülővárosuk, településük helyi értékeit és nevezetességeit.