Hírek



2020. 12. 07.
Online projektindító eseményt szervez a Szőnyi Lovas Sportegyesület

A közösség jövőre ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. Ez alkalomhoz kötődik a „Mesterségek nyomában” elnevezésű projekt, amely több korabeli komáromi mesterséget elevenít fel és mutat be. Az online nyitórendezvényre november végén került sor.

Schmelz Géza egyesületi elnöke elmondta: a projektben szereplő mesterségeknek városunkban évszázados hagyományai vannak, a komáromiak büszkék az ősök által művelt tevékenységekre.

- Három projektet viszünk. Az első, a hagyományokra épülő mesterségek bemutatása, a második a műhelymunkák szervezése, a harmadik pedig a gazdasági szereplők bevonásával történő, társadalmi felelősségvállalás generálása, helyben - tette hozzá az elnök.

Cél, hogy a résztvevők ki is tudják próbálni magukat, ezért a programok elengedhetetlen részét képezik a kézműves tevékenységek. Így bemutatásra kerül a hajós- és a pékmesterség, a halászat, valamint a huszárság is. Lesz workshop, múzeumlátogatás és megelevenednek a lovashagyományok.

A célok között szerepel, hogy bevonják a helyi szegregált közösségeket, teret adjanak a vállalkozásoknak, hozzájáruljanak a helyi közösségek kohéziójához és új közösségek alakulásához, valamint, hogy segítsenek a pályaorientációban. A programzáróra kiállítás készül, mely az érintett mesterségeket, valamint az elkészített kézműves termékeket mutatja be.