Hírek



2021. 03. 11.
40 éves az észak-komáromi Concordia Vegyeskar

A kórus 1980 tavaszán ült össze első alkalommal, ekkor még csekély létszámban, a CSEMADOK körében. Évtizedes fennállásuk alatt azóta számos rangos versenyt nyertek és megannyi elismerést kaptak a Felvidéktől, Amerikáig. Legutóbb 2019-ben a Chorus Inside elnevezésű igen nívós nemzetközi versenyen vehettek át aranyérmet.

-Az első nagy, közös pillanat volt, amikor 1981-ben hosszú felkészülést követően részt vehettünk a három évente megrendezett Kodály Emlékversenyen, Galántán, ahol külön-díjat kaptunk - emlékezett vissza Stubendek István, a Concordia Vegyeskar egyik alapítója és karnagya.





Az énekkar azóta nagy változásokon ment keresztül. Elsősorban olyan embereket kerestek, akik valamilyen énekes, vagy hangszeres múlttal rendelkeztek.

-Komárom éneklő város. Annak idején több nagy gyermekkórus működött itt, akik nagyban hozzásegítettek bennünket, hogy a Concordia fennmaradhasson és folyamatosan megújulhasson – mutatott rá Stubendek István.

A kórus számára mindig az volt a legfontosabb, hogy a felvidéki magyarság körében működő ének társulatok közt megállja a helyét. A hangsúly minden esetben az igényességen, a minőségen és az értéken állt.

Stubendek István szerint a közösséget a zene tartja össze. Egyetlen pillantásból ismerik a másik gondolatait. Mindenkinek éreznie kell, hogy a próbák és a fellépések jóvoltából kap valamit. Kodály Zoltánt idézve: „A kultúrát nem lehet örökölni, csak átadni!”

A jövőt illetően a karnagy elmondta, hogy a kórus bizakodó. A 40 éves évfordulóra való emlékezést tavaly május közepére tervezték, ami nem jöhetett létre a vírushelyzet miatt.

-A templomok azonban még nyitva voltak. Szentmisén léptünk fel, ahol hálát adtunk a jó Istennek. Mert az alázatos köszönetet soha nem szabad elfelejtenünk – zárta mosolyogva gondolatait Stubendek István karnagy.