Hírek



2021. 03. 29.
Simábbra sikerült a visszavágó az Ajka ellen

Az NB II. női felnőtt bajnokság Észak-nyugati csoportjában a a KVSE a KK Ajka csapatát fogadta a 16. fordulóban március 27-én és kisebb ellenállás nélkül, 13 gólos komáromi győzelem született.



Komárom VSE – KK Ajka | 35:22 (17:13)

Komárom VSE: Liszkai, Bánfalvi – Milotai, Vajda 10 (2), Lennert 1, Szőts 1, Simsik 2, Brunczvik 2, Molnár 3, Szabó-Kovacsicz 9, Karalyos 1, Tarjányi 3, Pozsgai 2, Vörös 1, Velencei Renáta, Velencei Rebeka
KK Ajka: Kiss, Forster – Péter, György Sz. 3, Gelencsér, Jalkóczi, Fábián 2, György P. 1, Szöllősi 5, Mihályi 2 (1), Busznyák 3 (3), Völler, Berecz 2, Juhász 3, Bánhelyi 1


A 16. fordulóban az Ajka együttese látogatott hozzánk a visszavágóra. Az első mérkőzésen 5 gólos vendég, azaz komáromi siker született. A mostani mérkőzésen sem számítottunk kisebb ellenállásra.
Elsőre jó kezdésnek tűnt a játékunk, ám nagyon hamar rengeteg hibát követtünk el. A mérkőzés 10. percében 5:5 volt az állás, ám ekkor már 6 kihagyott ziccernél jártunk. A védekezés sem működött olajozottan, sajnos nem sikerült megoldani a megbeszélteket. A szerencse sem állt mellénk az első félidőben, hiszen 5-6 jól kivédekezett vagy lesáncolt lövés kipattogott a kezünkből, amiből könnyű gólt szerzett az ellenfél. A 15. perc környékén viszont kicsit mellénk pártolt és sikerült 2-3 könnyű góllal ellépni a vendégektől. A védekezés ennek ellenére nem volt elég feszes, támadásban pedig lőttük a sablont, amit a kapus könnyen hárított, így a 20. perc környékén Nagy Péter vezetőedző időt kért. A kapuban is csere történt és a 28. percig sajnos 0 védett lövéssel álltunk a kapuban, ám ekkora Liszkai Krisztina 2 perc alatt bemutatott több remek védést, aminek köszönhetően sikerült 4 góllal ellépnünk a félidőre. Félidő 17:13.


A második játékrészben viszont nekünk állt a zászló. A védekezés feljavult, amivel párhuzamosan javult a kapus teljesítmény is. Támadásban nem az első ütemű lövéseket választottuk, hanem türelmesebb és okosabb lövésekkel operáltunk. Vajda Luca és Szabó-Kovacsicz Móni góljait támadásban felváltotta Molnár Eszter és Pozsgai Fanni betörés és átlövés góljai, emellett a remekül védekező és 3 gólig jutó Tarjányi Szilviát váltó Brunczvik Fanni is kiválóan szállt be a mérkőzésbe. A cserék ellenére sem változott a játék képe és a mérkőzés végére nagyobb arányú győzelmet arathattunk. Míg idegenben 5 gólos különbséget sikerült kiharcolni, hazai pályán 13 gól lett a két csapat közötti különbség. Végeredmény 35:22.

A komáromi lányok április 10-én idegenben a Mosonmagyaróvári KC U22 ellen lépnek pályára. Április 17-én a Celldömölki VSE-vel játszanak, míg április 24-én a SZESE Győr látogat hozzánk.