Hírek



2021. 04. 23.
Ismert komáromiak beszéltek a koronavírus elleni védőoltás fontosságáról

A beadott korona vírus elleni védőoltások száma lassan, de biztosan közeledik a 4 millióhoz. Egy-egy határhoz elérve újabb és újabb korábbi korlátozást oldanak fel. Ezért is lenne fontos, hogy mielőbb, minél több ember regisztráljon és felvegye az oltást. Több, komáromi körökben is jól ismert személy is bekapcsolódott már a védőoltást népszerűsítő programba.


-Esetemben március 12-én egy tesztelés során derült ki, hogy megfertőződtem. Hosszú ideig gyengélkedtem. Mivel termel a szervezetem ellenanyagot, most nem kaphatok oltást. Az első adandó alkalommal azonban szeretném beoltatni magam, mert hiszem, hogy ez a végleges és biztonságos megoldás – nyilatkozta Nagy Ágnes, a Kistáltos Óvoda vezetője.

Vas Gyuláné, a Komáromi Nőklub elnöke elmondta, hogy ő orosz vakcinát kapta.

-Nem kértem mást, nem válogattam, örültem, hogy biztonságban lehetek. Semmi panaszom nem volt – nyilatkozta Vas Gyuláné.

Becker Balázsnak, a KVSE vezetőjének véleménye szerint mindannyiunknak bíznia kell a magyar orvosokban és egészségügyi szakemberekben.

-Szüleim már megkapták a vakcinát, mindenféle utólagos mellélhatás és komplikáció nélkül. Jómagamat szintén beoltották már. Arra bíztatok mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel, mert ahhoz, hogy az életünk visszatérjen a normális kerékvágásba, szükség van az oltásra – mondta Becker Balázs.

Neuvirth Imre, a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. vezetője februárban esett át a fertőzésen. Elmondása szerint az erős izom fájdalmak és roppant magas láz mellett kínzó köhögés és erős mellkasi fájdalom kísérte a betegséget.

-Mindig is támogattam az oltást! Már az első adandó alkalommal regisztráltam. Most, hogy átéltem a vírust, hatványozottan támogatom ezt a lehetőséget és jó szívvel javaslom mindenkinek, aki még eddig nem tette volna meg, hogy regisztráljon és jelentkezzen – hangoztatta Neuvirth Imre.