Hírek



2021. 04. 29.
Új szobrot készít a városnak Márkos Attila

A közelmúltban került kihelyezésre Márkos Attila: Vasakarat elnevezésű lovat ábrázoló szobra, közben már egy új alkotás is születőben van a műhelyben. Az új kreáció egy huszárt testesít meg, lovával.


- A mű konkrétan arra utal, hogy Komárom főként a honvédő huszárokról vált híressé. Városunkban a Radetzky-huszárok és a katonalovak emlékműve őrzi szellemüket és dicső tetteiket. Körbejárható, egész alakos huszárszobor azonban még nincs a városban. Innen jött az ötlet – mondta el Márkos Attila.

Az új, mintegy 6-700 kg-os alkotás megmunkált fémből készült, csakúgy, mint a Vasakarat, felépítése és dinamizmusa azonban egészen más.

A művész ezt a szobrot is felajánlja a városnak. Bár a szobor végleges helye még nincs meg, a tervek szerint mindenképpen olyan területre kerül majd, ahol egyik ékessége lehet Komáromnak.