Hírek



2021. 05. 04.
121 éves a komáromi labdarúgás

A futball hazánkban a legnépszerűbb sportok egyike. Bozsik Péter, a Komáromi Futball Club vezető edzőjének elmondása szerint az első magyarországi csapatok valamikor a századfordulón szerveződtek, a komáromi 1900-ban, amit aztán 1901-ben követett a Magyar Labdarúgó Szövetség megalakulása.

- A komáromi csapat életébe a legendás balszélsőnek, az Aranycsapat tagjának, Czibor Zoltánnak a hazatérése hozta az igazi pozitív változást, hiszen ő volt az, aki élére állt annak a komáromi csapatnak, mely egészen a II. osztályig jutott – nyilatkozta Bozsik Péter.





Napjainkban a komáromi együttes a Nemzeti Bajnokság III. osztályában játszik, ahol stabil középcsapatként jól megállja a helyét.

A mai generáció egy másik, az úgynevezett e-sportok felé hajaz legfőképpen, ami annyit jelent, hogy sokan a virtuális világban, számítógépen keresztül, sport videójátékokat játszanak. A vezetőedző szerint azonban, akiket valóban megérint ez a sportág, azok szívesen látogatják az edzéseket.

- Panaszra nincs okunk, hiszen az utánpótlás csapattól az öreg fiúkig mintegy 200 sportolóval számolhatunk, amely azt gondolom, mindenképp pozitív jövőképet mutat Komárom esetében – közölte a szakember.

A járványhelyzet jelentősen megtörte a csapat lendületét, ezért az elmúlt szezon meglehetősen hullámzó volt. Kevés volt a játékos, sok volt a sérült és a beteg. Bozsik Péter ennek ellenére bízik abban, hogy vissza tudnak térni arra az útra, amely sikerre viszi a csapatot! Hajrá Komárom!